A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
A legidősebb akadémiai korosztály is az új kihívásokra készül.
Zajlik a felkészülés az akadémián is a következő idényre.
Zajlik U16-os együttesünk felkészülése az új szezonra.
Kétgólos előnyt szereztünk a visszavágóra.
A megállapodást sajtótájékoztató keretein belül írták alá az egyetemi létesítményben.
Középpályásunk értékelte az ifi BL-ben aratott 2-0-s idegenbeli győzelmet.
Ifi BL-csapatunk vezetőedzője értékelte az Izraelben 2-0-ra megnyert összecsapást.
Szurkolóink streamen is követhetik fiataljaink fontos ashdodi mérkőzését.
Együttesünk Barkóczi és Molnár Ádin góljaival nyert Izraelben és nagy lépést tett a tavaszi kupaszereplés kiharcolása fe...
Ismét rangos külföldi tornára kaptak meghívást csapataink.
Ellenfelünk az idén mutatkozott be az UEFA Ifjúsági Ligában.
Kedden már az utolsó simításokat végezte a szakmai stáb.
Klublegendáink felidézték az agárdi utánpótlásközpontról lévő emlékeiket és összehasonlították az akkori körülményeket a...
Utánpótlás-együtteseink java része nem lépett pályára október 22-én és 23-án, egyedül az U16 játszott egy korábbról elma...
Az MTK TV októberi adásában U19-es csapatunk játékosa, Herczeg Botond kérdezte az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémi...
Ifi BL-csapatunk vezetőedzőjének várakozásai a párharcot megelőzően.
Az MTK TV videójában megismerhetjük U11-es csapatunk vezetőedzőjét, Milkó Dánielt, aki több játékoshoz hasonlóan a közös...
Ausztria ellen játszott két mérkőzést a korosztályos nemzeti együttes.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: