A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Kapusunk lett a nemzetközi torna legjobb hálóőre.
U15-ös együttesünk az UTE legyőzésével bebiztosította a bajnoki címet, míg a többi korosztályunk fontos győzelmeket aratott.
U19-es csapatunk remek színvonalú, küzdelmes mérkőzésen László és Jádi góljával elhozta a pontokat a Bozsik Arénából.
Akadémiánk neveltje, Vasiljevic Andrej mindössze 16 évesen és 40 naposan lépett pályára az NB I-ben.
Az U19 nagyarányú győzelmet aratott a DVTK otthonában.
Liechtenstein és Örményország után Luxemburgot is legyőzte a férfi U17-es válogatott, amely hibátlan mérleggel nyerte me...
Mindkét együttesünk magabiztos játékkal végzett az első helyen.
Magyar együttesek mellett szlovák, osztrák, horvát, szlovén és cseh résztvevője is volt a viadalnak.
Az U13 kikapott, míg az U11 győzött a kispestiek ellen.
Három bajnokit és egy felkészülési meccset játszottunk a héten.
Második Eb-selejtező mérkőzését is sikerrel vette a nemzeti csapat.
Az U17-es magyar válogatott magabiztos sikerrel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt.
Több fiatal játékosunk bizonyíthat a válogatottnál.
Edzőmérkőzést játszott az U13, egy évvel idősebbekkel találkozott az U12 és az U11.
A héten három bajnokit és egy felkészülési mérkőzést játszottak akadémiai korosztályú csapataink.
Az elmúlt időszakban nyújtott jó teljesítmény alapján több játékosunkat profi szerződéssel jutalmaztuk.
Négy játékosunk vehet részt a „B” ligás Európa-bajnoki selejtezőn.
Szlovák, osztrák, horvát és magyar együttesek vettek részt a viadalon.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: