A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
A legidősebb akadémiai korosztály is az új kihívásokra készül.
Zajlik a felkészülés az akadémián is a következő idényre.
Zajlik U16-os együttesünk felkészülése az új szezonra.
A nemzetközi futballtornát 12 csapat részvételével bonyolítjuk a Mogyoródi úti pályán.
12 együttes csapott össze a Salgótarjáni úton, 38 mérkőzésen 180 gól született.
Saját eredményünkön kívül a Puskás Akadémia mérkőzésétől is függ az, hogy ünnepelhetnek-e Helembai Márkék.
A Freestyle FC, Magyarország legnépszerűbb freestylefoci csapata U13-as együttesünk vendége volt. Lipták Zoltánék gyönyö...
Juhász Levente a hajrában döntötte el a három pont sorsát.
Áprilisban Kovács Barna, a Pápai ELC futballistája lett a hónap játékosa.
Fiatal játékosunk Stara Pazovában szerepel május elején.
Lengyelországban játszik három mérkőzést a nemzeti együttes.
Ezúttal előakadémiánk rangidőseivel, az U12-es és U13-as csapattal ismerkedhetünk meg, akiknek fejlődésük szempontjából...
Harmadik tavaszi partneregyesületi tornánkon ezúttal az U9-es korosztály lépett pályára a Salgótarjáni úton.
Az MTK TV az SKLA mentálhigiénés szakemberével, Hankovszky Dórával, valamint U17-es csapatunk játékosaival beszélgetett...
Helyzetjelentés a korábbi józsefvárosi pályaudvarról, ahol jól halad akadémiánk építése.
Pre-akadémiai csapataink folyamatosan külföldi túrák segítségével fejlődnek.
Telkiben készül a nemzeti csapat.
Fiatal labdarúgónk egy spanyolországi tornán szenvedett fejsérülést, de az MTK TV-nek elárulta: jól halad a rehabilitáci...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: