A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Több játékosunk is lehetőséget kapott Üzbegisztán ellen.
Az MTK TV stábja az U16-os együttesünkkel forgatott a keret összetételéről, valamint az idei célokról.
Fiatal játékosunk ismét utazhat az U18-as válogatott összetartására.
Fiataljaink a kilencedik helyen zárták a viadalt.
U17-es csapatunk erőnléti edzője az MTK TV-nek adott interjút pályafutásával és jelenlegi feladataival kapcsolatban.
Tehetséges játékosunk nemzetközi tornán bizonyíthat.
A döntőben a Dinamo Zagreb ellen büntetőkkel sikerült diadalmaskodni.
Két utánpótláscsapatunk is hátrányból felállva nyert a hétvégén.
Közel 160-170 játékos mérte össze tudását az MTK Utánpótlás Sportközpontban.
A 2006-os születésű, mindössze 17 éves játékos élete első profi szerződését írta alá.
A tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezték a Football Fórumot. A Groupama Arénában megtartott rendezvény idén is jelen...
A nemzetközi tornán 30 együttes mérte össze tudását.
A 16 éves Csucsánszky Zoltán édesapjához hasonlóan profi futballista szeretne lenni
Együttesünk csak az elődöntőben, büntetők után szenvedett vereséget.
Együttesünk az ACF Fiorentina és a Juventus FC ellen is pályára lépett.
A találkozó második felében születtek a gólok.
Fodor Bence, Krikkay Gergő és Kerti Péter is meghívót kapott az U15-ös perspektív válogatottba.
Korábbi Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes labdarúgó járt a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: