A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Csak a Sparta Praha tudta megelőzni együttesünket a cseh fővárosban.
Az U18-as és az U16-os válogatott következő programján is több játékosunk vesz részt.
Két győzelem mellett két döntetlent játszottak akadémiai csapataink.
21 éves középpályásunk mellett Kata a legidősebb korosztályban, Barkóczi az U17-ben lépett pályára Eb-selejtezőn.
Az MTK Budapestben folytatja pályafutását az ukrán korosztályos válogatott Yuriy Matviiv.
A magyar csapat gól nélküli döntetlennel kezdett az elit körben.
Az MTK TV ezúttal Horváth Dáviddal, az MTK Budapest U19-es csapatának vezetőedzőjével, valamint az együttes két csatáráv...
Saját nevelésű játékosunk az élvonalban és az Európa Ligában is viselte klubunk színeit, most az MTK TV forgatott vele.
Az FTC és a Pécs volt az ellenfél a legutóbbi hétvégén.
18 éves hálóőrünk hosszabb idő után kapott újra lehetőséget bajnokin.
Horváth Dávid vezetőedző együttese 4-1-e nyert a zöld-fehérek ellen.
Fiatal támadónk készülhet az elit körös Európa-bajnoki selejtezőkre.
Helembai, Horváth Artúr, Kovács Mátyás és Vancsa is ott lehet a győri Európa-bajnoki selejtezőkön, ahogy a jelenleg kölc...
Februárban az FC Esztergom szakemberei ítélték oda a hónap legjobbjának járó MTK-mezt.
Pótolt bajnoki mérkőzést nyertek csapataink a kispestiek ellen.
A Sándor Károly Ifjúsági Sport Alapítvány által működtetett labdarúgó-akadémiánk 2001 óta neveli a magyar sport számára...
U17-es együttesünk ezúttal nem bírt az FTC-vel, elhalasztották az U15 találkozóját.
A bajnokságot vezető csapatunk Bene Domonkos góljával nyert Győrben.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: