A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Csak a Sparta Praha tudta megelőzni együttesünket a cseh fővárosban.
Az U18-as és az U16-os válogatott következő programján is több játékosunk vesz részt.
Két győzelem mellett két döntetlent játszottak akadémiai csapataink.
A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját az igenyesferfi.hu kérdezte arról, hogyan viselkedjenek a szülők...
Az MTK TV ott volt a legidősebb utánpótlás-korosztály első 2022-23-as edzéseinek egyikén és a főszereplőkkel beszélgetet...
Balogh Béla vezetőedző irányításával kezdte meg a munkát az MTK Budapest U19.
Tovább haladnak a munkálatok az új akadémiai központ építésénél.
A hónap második felében edzésbe állnak a legkisebbek is.
Balogh Béla, Horváth Ádám, Bodnár Gábor, Pap Tamás és Milkó Dávid lesznek a vezetőedzők.
U16-os csapatunk kapusa értékelte a 2021-22-es idényt.
Bali Mariann, akadémiánk gyógytornásza volt Kandó Tamás műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli...
Az első hét a felméréseké lesz.
Megtartotta évzáróját U13-as csapatunk, melyen az MTK TV is jelen volt. Horváth Péter vezetőedző mellett a játékosok ért...
Az MTK TV júniusi adása is foglalkozott az U8-as korosztály számára rendezett Hidegkuti Youth Cup nemzetközi tornával, m...
Az MTK TV júniusi adásában akadémiánk szakmai igazgatója, Székely Zsolt értékelte hosszabban a 2021/2022-es szezont.
2005-ös születésű támadónk gólokat ígért és szállított Horváth Dávidnak, így bemutatkozhatott az élvonalban, amiről az N...
Tóvaj Kristóf vezetőedző csapata is pihenőre vonult.
Tóvaj Kristóf együttese több világhírű csapatot is megelőzve lett második az ausztriai tornán.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: