A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Kapusunk lett a nemzetközi torna legjobb hálóőre.
U15-ös együttesünk az UTE legyőzésével bebiztosította a bajnoki címet, míg a többi korosztályunk fontos győzelmeket aratott.
U19-es csapatunk remek színvonalú, küzdelmes mérkőzésen László és Jádi góljával elhozta a pontokat a Bozsik Arénából.
Három 2006-os születésű tehetségünk egyaránt élete első profi kontraktusát kötötte meg.
A hónap második felében edzésbe állnak a legkisebbek is.
A program javarészt megegyezik az U15-ös csapatéval.
Négyszer lép pályára az idényt megelőzően a második legfiatalabb akadémiai korosztály.
Montenegrói játékosunk hosszabb ideig készül majd a nemzeti csapattal.
U14-től az U17-ig minden csapat jövő hétfőn kezdi az alapozást.
A futballpálya mellett az iskolapadban is helyt álltak tehetségeink.
Dr. Zakor Sándor, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. tulajdonosa; Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke; Székely Zsolt, a Sá...
Júniusban Gábor Balázs, az Asterix SC játékosa érdemelte ki a hónap partneregyesületi játékosa címet.
A felnőtt futball előszobájának tartott U19-es korosztályt érinti az átalakulás.
Az MLSZ törekvéseivel összhangban változik a kiemelt utánpótlás korosztályaink rendszere.
Premier pénteken 22:15-kor az M4Sporton.
Rangos nemzetközi tornával zárta a szezont csapatunk.
Rangos nemzetközi tornán vett részt együttesünk.
Rangos nemzetközi tornán mérettette meg magát együttesünk.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: