A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Kapusunk lett a nemzetközi torna legjobb hálóőre.
U15-ös együttesünk az UTE legyőzésével bebiztosította a bajnoki címet, míg a többi korosztályunk fontos győzelmeket aratott.
U19-es csapatunk remek színvonalú, küzdelmes mérkőzésen László és Jádi góljával elhozta a pontokat a Bozsik Arénából.
Októberben Réti-Kovács Marcell, novemberben Pusztai Zalán érdemelte ki az elismerést.
A következő napok mérkőzéseinek időpontjai egy helyen!
Szép siker Somorján.
Ötből öt győzelemmel zárt Mlecsenkov Mátyás vezetőedző csapata.
Egy bajnoki maradt december második hétvégéjére.
Végéhez közelít a nagypályás szezon, de csapataink továbbra is aktívak voltak a kicsiktől a felnőttekig!
Együttesünk az utolsó őszi fordulóban 0-0-ás döntetlent játszott a Honvéd MFA ellen.
A nézők számára eredetileg kijelölt terület a hóhelyzet miatt megközelíthetetlen.
Partneregyesületünk meghívására közös edzést tartott a két csapat.
Boldog Mikulást kíván az MTK Budapest!
Együttesünk mind a nyolc mérkőzésén diadalmaskodott Székesfehérváron.
Az OTP Bank-Pick Szegeddel és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóval közös Kék-fehér Csokigyűjtési akcióra december...
Minden hónapban kiemeljük azon játékosokat az akadémiai és pre-akadémiai csapatainknál, akik havi edzésmunkájukkal kiérd...
Nyolc mérkőzést vívott csapatunk Wroclawban.
Klubunk különböző osztályokban és korosztályokban szereplő csapatainak legfrissebb eredményei egy helyen!
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: