A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Kapusunk lett a nemzetközi torna legjobb hálóőre.
U15-ös együttesünk az UTE legyőzésével bebiztosította a bajnoki címet, míg a többi korosztályunk fontos győzelmeket aratott.
U19-es csapatunk remek színvonalú, küzdelmes mérkőzésen László és Jádi góljával elhozta a pontokat a Bozsik Arénából.
A folyamatos fejlődés eredményes szerepléssel párosul.
Európa-bajnoki selejtező után ezúttal felkészülési meccsen számítanak játékosainkra.
U19-es és NB III-as csapatunk oszlopos tagjaival, Csóka Gergellyel, Szebellédi Bátorral és Zubor Ádámmal beszélgettünk....
Az U16-os válogatott nem tudta borítani a papírformát.
Mindkét csapatunk hazai pályán diadalmaskodott.
Az U17 és U19 győzött, az U14 ikszelt a héten.
Képeken U19-es csapatunk Fehérvár elleni sikere.
2-1-re nyert az U16-os válogatott.
Négy labdarúgónk vehet részt az U17-es válogatott programján.
U19-es együttesünk továbbra is hibátlan tavasszal.
Az U16-os és az U15-ös válogatottba is adtunk játékost.
Angol, holland, dán és belga ellenfelei voltak csapatunknak Bredában.
Az U9-ben a legjobb játékost, míg az U10-ben a gólkirályt adta előakadémiánk.
Mind a hét mérkőzését megnyerte együttesünk az osztrák fővárosban.
Négy bajnoki meccsből hármat megnyertünk és egy döntetlent játszottunk az ünnepi hétvégén.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: