A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Kapusunk lett a nemzetközi torna legjobb hálóőre.
U15-ös együttesünk az UTE legyőzésével bebiztosította a bajnoki címet, míg a többi korosztályunk fontos győzelmeket aratott.
U19-es csapatunk remek színvonalú, küzdelmes mérkőzésen László és Jádi góljával elhozta a pontokat a Bozsik Arénából.
A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott két mérkőzést játszik a héten Podgoricában. Az mlsz.hu beszámolója alapján a keddi...
Hétvégén utánpótláscsapataink a Debrecennel mérkőztek meg.
Az U16 és az U19 is könnyedén nyert, míg az U17 botlott.
Elrajtoltak a jelentősen átszervezett utánpótlás-bajnokságok. Az első fordulóban rögtön nagy rangadót rendeztek, az elmú...
A 2. fordulóban mindhárom együttesünk vereséget szenvedett.
Az U16-os, az U17-es és az U19-es csapat is sikerrel indította a szezont a Budapest Honvéd akadémistái ellen.
Tizenhat gól szereztek az akadémisták a hétközi felkészülési mérkőzéseken.
Szlovák együttesek ellen játszottak felkészülési találkozókat múlt héten az MTK Budapest utánpótláscsapatai Agárdon. A m...
Az MLSZ Versenybizottsága megállapította az utánpótlás sportszervezetek rangsorát, mely által a 2016/17-es idényben jele...
Kedden tartotta szezonzáróját a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia. Tamási Zsolt értékelt.
Az MTK Budapest utánpótláscsapatai az elmúlt hétvégén zárták a 2015/16-os szezonjukat. Korosztályos együtteseink mérlege...
Pénteken és szombaton három akadémiai csapatunkért szoríthattunk, nem hiába. A múlt hétvégén a tizennégy és a tizenhét é...
Hétvégén pihenőre térnek a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia csapatai, de előtte még fontos zárótalálkozók várnak fiatalj...
A kék-fehérek tizenhét és a tizennégy évesei is nagy örömet szereztek, mindkét csapatunk játékosainak nyakába aranyérem...
Az MTK Budapest öt utánpótláscsapatának is szoríthatunk szombaton, és kedvező esetben akár minden nyitott kérdésre válas...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: