A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Kapusunk lett a nemzetközi torna legjobb hálóőre.
U15-ös együttesünk az UTE legyőzésével bebiztosította a bajnoki címet, míg a többi korosztályunk fontos győzelmeket aratott.
U19-es csapatunk remek színvonalú, küzdelmes mérkőzésen László és Jádi góljával elhozta a pontokat a Bozsik Arénából.
A mérkőzésen több bravúrt bemutató Csenterics Adrián, és az első labdaérintésből gólt szerző Vasvári Zoltán értékelt a l...
Pont nélkül maradtunk Debrecenben.
U17-es csapatunk nyert, U16-os együttesünk vereséget szenvedett a Vasas ellen.
Csapataink ismét pályára lépnek a bajnokságban, fontos információk a helyszíni szabályokról.
Nyolc játékosunkkal, és négy vezetőedzőnkkel készült interjú.
Akadémiai csapataink továbbra is készülnek a bajnoki mérkőzésekre, őket látogattuk meg edzésen.
Az U18-as válogatottba öt játékosunk kapott meghívót.
Több játékosunk is érdekelt az U15-ös nemzeti csapat edzőtáborában.
A Nyíregyháza Spartacus ellen szerepeltek csapataink.
Videós összefoglaló az U19-es csapat első bajnoki mérkőzéséről.
Ötször talált kapuba U19-es csapatunk az első bajnokin.
Akadémistáink és felnőtt csapatunk jelenlétében megkoszorúztuk akadémiai névadónk stadion előtti szobrát.
Hétközi mérkőzésen léptünk pályára az ETO FC Győr otthonában.
Dr. Dreissiger Imre, az MTK Budapest csapatorvosa a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben adott részletes tájék...
A tervek szerint a héten újra játszhat minden csapatunk.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: