A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Három játékosunk is meghívót kapott a nemzeti csapatba.
Két bajnoki mérkőzést nyertünk a hétvégén, az U16 hajszálra volt attól, hogy döntőbe jusson a kupában.
Az U12 és az U13 idegenben nyert az osztrák klub ellen.
Öt labdarúgónk is válogatott összetartásra készülhet.
Idén lett az MTK Budapest életműdíjasa Pölöskei Gábor, aki jelenleg az NB III-as csapat szekcióvezetőjeként dolgozik, de...
Minden hónapban kiemeljük azon játékosainkat csapatainknál, akik havi edzésmunkájukkal kiérdemlik a hónap játékosa díjat...
A 2008-os születésű, mindössze 16 éves játékos élete első profi szerződését írta alá, amely nyártól lép hatályba.
Egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel indítottuk az idényt.
Hétvégén indul a szezon az akadémiai korosztályok számára.
Több labdarúgónk is meghívást kapott a korosztályos válogatottba.
Néhány éve korosztálya egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, ám a súlyos betegség derékba törhette volna a ka...
Rangos nemzetközi tornán lett hatodik együttesünk.
Jövő héten már tétmeccseken bizonyíthatnak akadémistáink.
Képekben U19-es csapatunk hétközi edzése.
Újabb hasznos edzőmeccseket játszottak akadémistáink.
Három akadémiai korosztály játszott felkészülési meccset a hétvégén.
U13-as együttesünk Simon duplájának, Bajzát, Mayer, Ländler, Magyar, Jakus találatának, valamint egy öngólnak köszönhető...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: