HÍREK

– Hogy alakult a spanyol túra, egyáltalán miért van szükség ilyen túrákra?

– Két párhozamos útról beszélhetünk, az U14 és az U16-os korosztályaink utaztak Bilbaóba, míg az U15-ös csapatunk Valenciába. Emellett ne feledjük, hogy az U17 Prágába utazott, ahol a Sparta és a Slavia csapataival játszott a bajnokság hajrájában, míg az U19 a Crvena Zvevdát és az Union Berlint fogadta.

Visszatérve a spanyolországi túrákhoz: a bilbaói út során az Athletic Clubbal és a Racing Santanderrel játszottak csapataink, míg a valenciai túra során a Villarreal és a Castellón együttesével mérkőztünk meg.

Ezeknek a túráknak több célja is van: egyrészt erősíteni akarjuk az MTK Budapest nemzetközi jelenlétét, másrészt meg akarjuk mutatni a képzésünk eredményét, a játékstílusunkat, harmadrészt a játékosaink is sokkal jobban szem elé kerülnek a nemzetközi piacon, és a presztízsük is növekszik ezekkel a mérkőzésekkel. Negyedrészt szeretnénk nálunk erősebb ellenfelekkel nyílt játékot játszani, ötödrészt tanulni szeretnénk a pályán az ellenfelektől, a játékstílusukból, a megoldásaikból, a tempójukból, hatodrészt pedig tesztelni szeretnénk magunkat, hogy hol tartunk az ellenfeleinkhez képest, és bírunk-e három nap alatt két ilyen nehéz mérkőzést. A hetedik már bónusz, hogy a meccsen kívül is szeretnénk tanulni vendéglátóinktól, azaz hosszabb távú kapcsolatokat kötünk, amely mentén sok szakmai beszélgetést tudunk lefolytatni, hogy amiben előttünk járnak, és beépíthető itthon, az minket is gazdagítson tovább.

Szóval nagyon összetett a célrendszere az ilyen túráknak. Nem összpontosíthatunk egyetlen területre, ezek mind fontosak.

– Van olyan, amit ők másképp csinálnak, amit érdemes átvennünk tőlük?

– Sok mindent másképp csinálnak, de az előnyük legfontosabb összetevőit sajnos nem tudjuk lemásolni. Nagyon sok minden van, ami érdekes és elgondolkodtató, és biztos hozzátesz a rendszerhez egy vagy fél százalékot, de ami szerintem a lényeg, azt nem nagyon tudjuk átvenni. Mindkettőben lehet előre lépni, lassan lépkedünk is, de nagyon sok idő, hogy ezek változzanak nálunk. Nem szeretnék most belemenni, mert nagyon hosszú lenne, de én két fő területet látok, amiben nagyon nagy az előnyük. Az egyik a merítés, a másik a futballkultúra. A merítés alatt nem azt értem, hogy hány futballista van szerte Spanyolországban és csatolt részein, hanem a lakosságszámra vetített labdarúgók száma. Ehhez kapcsolódóan érdekes az utánpótláskorú labdarúgók létszámra vetített profi akadémiák száma is. Amíg az előbbi nagyon alacsony nálunk velük szemben, addig ez utóbbi nagyon magas nálunk velük ellentétben.

Ugyanakkor semmiképp sem szeretnék elbújni amögé, hogy amitől ők jobbak, azt itt nem lehet, tehát akkor minden maradjon így, és mindig kapjunk ki tőlük. Persze, vannak fontos és érdekes dolgok, amiket átvehetünk, és folyik is a szakmai diskurzus, hogy ezeket be tudjuk-e építeni, és ha igen, hogyan.

Arról pedig szó sincs, hogy elfogadnánk azt, hogy ők a jobbak, mert az elmúlt kicsit több, mint egy évben tíz mérkőzést játszottunk spanyol profi klubok utánpótláscsapataival és ebből öt győzelem egy döntetlen és négy vereség a mérleg, és ezek teljes játékidős 90 illetve 80 perces mérkőzések voltak (a korosztályhoz igazodva), ahol az eredmények megfeleltek a játék képének, azaz nem olyan 1-0-s győzelmek voltak, ahol szögletből betaláltunk, és kivédekeztük mázlival a meccset.

– Milyen játékerőt képviseltek az ellenfeleink? 

– Az ellenfelek kiválasztásánál arra törekszünk, hogy olyan együttesekkel játszunk, akik papíron jobbak nálunk, vagy minimum a mi szintünkön vannak, de ezt ugye előre nagyon nehéz belőni. Az ilyen meccsek előkészítése sok szervezést igényel, és nagyon sok mindent egyeztetünk. Amit mindig kikötünk, hogy a lehető legerősebb csapatukkal álljanak ki ellenünk. A múlt évben a Valencia és az Athletic Club voltak az ellenfeleink. Egyiket sem kell bemutatni szerintem. Náluk regionális bajnokság van, mindkettő megnyeri a saját régióját jellemzően vagy legalábbis ott van az elején biztosan.

Idén két részre bontottuk a túrát, és mindenhol újabb ellenfeleket kerestünk. Északon Bilbao mellett a Racing Santanderrel sikerült összehozni a mérkőzéseket, akiknek az első csapata jelenleg vezeti a La Liga 2-t, és nagymúltú tradicionális klubként jó utánpótlása van.

A délebbi útvonalon két új ellenfelet találtunk: a Villarrealt, akiket szintén nem hiszem, hogy be kell mutatni, és a Castellónt, akiknek az első csapata már tavaly is feljutásért küzdött, most is ott van a másodosztály elején. Az edzőjük elég kapós az elsőosztályú klubok körében, és ambiciózus feltörekvő klub, akiket játékstílusuk miatt ajánlott nekünk a Valencia.

Szóval erős klubok, erős csapatai, de mind közül kiemelkedik a Villarreal. Ők egészen más szint, pláne az U15-ös korosztályban, ami házon belül és országos szinten is kiemelkedik.

– Mennyire fontos ilyenkor az eredmény?

– Korábban nem így láttam, de tanultam nálam okosabb emberektől. Az eredmény mindig fontos, kérdés az, hogy mit kezdesz vele? Nyerni akarunk, de ha nem nyersz, akkor mi van? Tragédia, magyar balsors, apátia, vagy tudod-e a helyén kezelni? Szóval fontos az eredmény, csak érteni kell a mondanivalóját és a miértjeit.

– Mekkora lökést adhat a srácoknak, hogy ilyen élményben volt részük?

– Azt gondolom, hogy nagy élmény nekik, de közel sem akkora, mint nekünk edzőknek. Ez egyrészt generációs különbség, másrészt az előakadémián már nagyon sok rangos nemzetközi tornán vesznek részt játékosaink, így nem akkora nagy dolog nekik az ilyen túra. Ennek persze előnyei is vannak, mert például ők már hisznek magukban és abban, hogy akár a Valenciát is megverhetjük. Ugyanakkor ami ennél is fontosabb, hogy azt is látják, hogy a mieink között is vannak olyan játékosok, akik ott is megállnák a helyüket. Ez pedig már eredménytől független kérdés.