A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Csak a Sparta Praha tudta megelőzni együttesünket a cseh fővárosban.
Az U18-as és az U16-os válogatott következő programján is több játékosunk vesz részt.
Két győzelem mellett két döntetlent játszottak akadémiai csapataink.
Edzőmeccs-dömping volt a hétvégén, zömmel a szlovákiai klub utánpótlása ellen.
Hat csapat mérte össze tudását az U7-es korosztályban.
Szinte minden korosztályunk nemzetközi edzőmérkőzésen vett részt a hétvégén.
Együttesünk Molnár Péter duplájával diadalmaskodott a szlovák gárda ellen.
A szlovák Spartak Trnava volt a rivális szombaton.
Apróbb változások a keretekben.
Kapustehetségünk bizonyított az utánpótlás futball legnagyobb színpadán.
A 2023-as évben második alkalommal jelentkezik klubtelevíziónk. Premier pénteken 17:15-kor az M4Sporton, ismétlés szomba...
Észtország ellen, Spanyolországban bizonyíthat fiatal játékosunk.
Partneregyesületeink játékosai és szakemberei remek hangulatot teremtettek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Az MTK TV természetesen az Ajax elleni ifi BL-meccsen is ott volt, a lefújást követően pedig a drámai találkozón pályára...
Ifi BL-csapatunk több szép védést is bemutató kapusa értékelte az Ajax elleni összecsapást.
Ifi BL-csapatunk 1-0-s vereséget szenvedett a világhírű akadémia ellen.
Ifi BL-csapatunk kapitánya értékelte az Ajax ellen 1-0-ra elveszített összecsapást.
Németh Krisztián és Stieber Zoltán is ott lesznek az Ajax elleni ifi BL-találkozón. Gyertek ti is szurkolni az Új Hidegk...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: