A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Heten is utazhatnak az U15-ös válogatottba
A Sándor Károly Ifjúsági Sport Alapítvány által működtetett labdarúgó-akadémiánk 2001 óta neveli a magyar sport számára a tehetséges focistákat.
Az U12 és az U11 is hazai környezetben múlta felül a Budapest Honvéd FC-t.
U8-as, U9-es és U10-es csapatunk is remekül szerepelt a Budapest Youth Cup elnevezésű nemzetközi tornán. A viadalról egy...
Mint arról beszámoltunk, idén is az MTK Budapestnél játszották a legtöbbet a fiatalok. Az MTK TV riportja arról, hogyan...
Idén is az MTK Budapestnél játszották a legtöbbet a fiatalok. Az ösztönzött percek a most véget ért szezonban a 2002 és...
Felvétel a közelmúltban folytatott kerekasztal-beszélgetésről, mely során akadémistáink klasszis sportolóktól tanulhatta...
Az U16-os és U15-ös válogatott is nemzetközi tornán lépett pályára a múlt héten.
Három akadémiai csapatunk négy meccset játszott a héten.
A díjat a 2015-ös születésű Halama Zente érdemelte ki.
Az U8 a harmadik, az U9 az első, míg az U10 a negyedik helyen végzett a rangos nemzetközi tornán.
Remek eredményt ért el együttesünk Horvátországban.
Számos Sándor Károly Akadémia növendék erősíti a magyar labdarúgó-válogatottat az Európa-bajnokságon.
Együttesünk ötödik helyen végzett az Adria Soccer Cupon.
U14-es csapatunk nemzetközi tornán vett részt, míg az U17 a Várda Labdarúgó Akadémiát fogadta a hétvégén.
Akadémistáink Németh Krisztiántól, valamint egyesületünk kiváló sportolóitól tanulhattak a sikeres pályafutáshoz vezető...
Tehetséges támadónk a Puskás Akadémia FC elleni mérkőzés hajrájára állt be.
Két játékosunkra is számít az U15-ös perspektív nemzeti csapat.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: