A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Európa-bajnoki selejtező vár játékosainkra.
Ifjúsági BL csapatunkat irányító vezetőedzőnk, Horváth Ádám értékelt a Kajrat Almati elleni párharc után.
Képeken csapatunk Kajrat Almati elleni visszavágója.
Csapatunk gólgazdag mérkőzésen szerzett három pontot a 17. fordulóban.
Az elmúlt napokban két felkészülési mérkőzést is vívott csapatunk.
U11-es és U10-es csapatunk Szolnokra utazott, míg U7-es együttesünk Miskolcon szerepelt.
Videón az első tavaszi bajnoki mérkőzésünk góljai.
Bajnoki és edzőmérkőzés volt terítéken csapatainknak.
Az MTK TV februári adásában közelebbről is megismerhettük akadémiánk erőnléti edzőjét, Szabó Andrást.
Öt partneregyesületünk szakmai munkáját ismerték el.
Mindkét csapatunk három pontot szerzett a KTE LA ellen az első tavaszi fordulóban.
Hiába vezettünk, a Vasas örülhetett a végén.
Korosztályos nemzeti együttesünkben Lehoczky Roland és Kosznovszky Márk is pályára lépett Horvátország ellen.
2021 második MTK TV-s adásában visszatekintünk felnőttcsapatunk idei bajnoki mérkőzéseire, és megmutatjuk vezetőedzőnk S...
Kecskeméten, Debrecenben, Miskolcon és a fővárosban is pályára léptek együtteseink.
U19-es csapatunk Tatabányán lépett pályára.
Együttesünk magabiztos győzelmet aratott az PMFC ellen edzőmérkőzésen és remekül szerepelt a MLSZ Pest Megyei Igazgatósá...
Együttesünk az első tavaszi bajnoki előtt a MOL Fehérvár FC U16-os csapatának vendége volt.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: