A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Heten is utazhatnak az U15-ös válogatottba
A Sándor Károly Ifjúsági Sport Alapítvány által működtetett labdarúgó-akadémiánk 2001 óta neveli a magyar sport számára a tehetséges focistákat.
Az U12 és az U11 is hazai környezetben múlta felül a Budapest Honvéd FC-t.
A tervek szerint a héten újra játszhat minden csapatunk.
Klubunk kiemelten épít a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltjeire, ennek részeként folyamatosan kapják meg a fiatalo...
A Várda LA ellen lépett pályára két csapatunk.
Három játékosunk kapott meghívót az U17-es nemzeti csapatba.
Hosszú kényszerszünet, majd felkészülési időszak után Gödöllőn vendégszerepelnek csapataink az első fordulóban.
Schäfer András csereként lépett pályára a Törökország elleni győztes mérkőzésen.
Csapatunk hatszor is kapufát lőtt a KTE otthonában, és 3-1-es vereséget szenvedett a bajnokság nyitófordulójában.
Koronavírusos esetet regisztráltak az utánpótlásban, ezért több szombati mérkőzés elhalasztásra kerül.
Kata Mihály és Winter Dániel is meghívást kapott a korosztályos együttes keretébe.
Az akadémiai szekció csapatainak vezetőedzőit bemutató sorozatunkban ezúttal az U15-öt irányító Horváth Ádámot ismerhetj...
Az MTK TV augusztusi adásában a szakmai stáb összetétele mellett bemutattuk az U17 új vezetőedzőjét, Pap Tamást is.
U19-es csapatunk a MOL Fehérvár FC otthonában tartott sikeres bajnoki főpróbát.
Csapatunk a DVTK-t múlta felül az utolsó felkészülési mérkőzésen.
Együttesünk 4-2-re múlta felül a miskolci csapatot felkészülési találkozón.
Az U8 az első, az U9 az ötödik, az U10 a második, az U11 a hetedik, az U14 pedig szintén a második helyen végzett Debrec...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: