A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Két-két győzelemmel indították a felkészülést együtteseink.
Akadémiánk hálóőrei is megkezdték a tréningeket a következő idényre.
Pap Tamásék korosztálya is megkezdte a felkészülést.
U17-es csapatunk az ETO FC Győr ellen, U16-os csapatunk az egy évvel idősebb Újpest FC U17 ellen lépett pályára.
A Komló ellen lépett pályára U19-es csapatunk, és az első játékrészben eldöntöttük a mérkőzést.
Fizikálisan erős, szervezett csapat ellen sikerült diadalmaskodnunk.
Az MTK TV júliusi adásának riportja U19-es csapatunkról.
Az U15 az első, az U14 a második edzőmérkőzésén lépett pályára.
Nemzetközi edzőmérkőzéssel folytatódott a felkészülés.
Pap Tamás és Székely Zsolt csapata is győztes mérkőzéssel kezdett.
U19-es csapatunk a harmadosztályú Monor ellen kezdte meg a meccsterhelést.
Négy hónap után pályára lépő csapatunk Komáromban vendégszerepelt.
Fényképes beszámoló az akadémiai szekció felkészülésének kezdéséről.
Eredetileg Kata Mihály és Winter Dániel is meghívást kapott.
U12-től U19-ig elkezdődnek az edzések az MTK Budapest utánpótlásában.
A 2020/21-es szezontól új vezetőedző, a korábban csapat mellett pályaedzőként dolgozó Pap Tamás (képünkön jobbról másodi...
Az MTK Budapest megállapodott Horváth Dáviddal, így a fiatal szakember irányítja a folytatásban az U19-es együttesünket.
Winter Dániel, U19-es csapatunk korosztályos válogatott kapusa aláírhatta karrierje első profi szerződését.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: