A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
Három játékosunk is meghívót kapott a nemzeti csapatba.
Két bajnoki mérkőzést nyertünk a hétvégén, az U16 hajszálra volt attól, hogy döntőbe jusson a kupában.
Az U12 és az U13 idegenben nyert az osztrák klub ellen.
Akadémiai korosztályaink hétvégén már tétmérkőzésen bizonyíthatnak.
Hazai környezetben lépnek pályára a fiatalok.
Akadémiai korosztályaink ezen a hétvégén is nemzetközi csapatok ellen léptek pályára felkészülési meccseken.
Hét játékosunk is válogatott programon lesz érdekelt a közeljövőben.
Együttesünk negyedik helyen zárt a belgiumi nemzetközi tornán.
Hétvégén akadémiai korosztályú csapatainkból négyen az SK Sturm Graz ellen léptek pályára.
20 együttes felvonultató viadalon lett első gárdánk.
Újabb fiatal játékosunk kötelezte el magát a klub mellett.
Akadémiai korosztályaink augusztus végén kezdik meg a bajnoki szereplést.
A héten újabb felkészülési mérkőzéseket játszottak akadémistáink.
U12-es és U13-as csapatunk is győzött a bécsiek ellen.
Több játékosunk sikeres érettségi vizsgát tett, valamint felvételt nyert egyetemre.
Négy játékosunk vehet részt a Telki Kupa előtti előtáborban.
A régió meghatározó együttesei ellen léptek pályára fiataljaink péntektől vasárnapig.
Hasznos mérkőzéseket játszottunk az FC Spartak Trnava ellen.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: