HÍREK
U13: Kalandos torna Lengyelországban
2025-10-21

Olasz, lengyel, ukrán, ír és angol ellenfelei voltak együttesünknek.
U13-as csapatunk is részt vett a lengyelországi Wroclawban, 30 együttes részvételével megrendezett Number One Cup nemzetközi tornán.
A túra kalandosan indult a gárda számára, a péntek hajnali repülőjáratot törölték, így a fiúk és a szakmai stáb busszal vágott neki az útnak.
A késés miatt szombaton mind az öt csoportmeccset le kellett játszani, ami jól is kezdődött, hiszen a Parma Calcio ellen 1-0-ra, míg az Olympic Wroclaw ellen 2-0-ra sikerült diadalmaskodni. A folytatásban a Rukh Lviv és a Shamrock Rovers 1-0-ra nyert ellenünk, míg a Zaglebie Lubin ellen 1-1-es döntetlen született.
A csoportkör lezárultával mind a 30 csapat pontjait rendszerezték, ami alapján kialakult a legjobb nyolc mezőnye. Ebben a sorrendben együttesünk a 9. lett, így nem jutott a negyeddöntőbe.
Vasárnap viszont még három összecsapás várt a fiúkra, amit egyaránt megnyertek, sorrendben az 1KS Sleza Wroclaw (2-0), az MKS Miedz Legnica (4-0) és az angol EPPRO (1-0) ellen, így megszerezték az összesített 9. helyet.
A szervezők a csapat legjobbjának Garaba Dománt választották!
A fiúk az eredeti sorsolás szerint az angol Sunderland AFC-vel is megmérkőztek volna, de erre végül nem került sor, így a két csapat egy közös fotóval emlékezett Fülöp Mártonra.
Horváth Péter értékelése: - Egy kényelmes repülőút helyett 13 órás buszozás várt ránk, ami rögtön átírt mindent, hiszen az öt csopormeccsből kettőt már pénteken lejátszottunk volna. Nem kifogás, de sajnos a pálya mérete - 6+1-es méretű pályán játszottunk 8+1-ben, ráadásul nagykapura - sem segítette a dolgunkat, illetve a 17 perces játékidő is rövidke volt. A Parma ellen tudtunk értékelhető összecsapást vívni, a többi találkozó egy határidőre történő rohanás volt. Fortuna a csoportkör utáni rendszerezésnél sem fogta a kezünket, de annak legalább örülhetünk, hogy a három helyosztót meg tudtuk nyerni. A minket elkísérő szülőknek köszönjük a szurkolást! Tudjuk, hogy ebben tornában több volt, ettől függetlenül büszkék vagyunk a srácokra!
Kapcsolódó cikkek
Szponzorok



