HÍREK
Szinte tökéletes hétvége
2016-05-28
Mind az öt utánpótlásgárdánk pályára lépett szombaton, és csak a tizenöt éveseink hibáztak, a többi együttesünk mind három ponttal gazdagodott.
Lássuk, mi történt az utánpótlás futballszombaton, kezdjük a legidősebbekkel!
Az MTK Budapest U19-es csapata a felsőházi rájátszás tizennegyedik fordulójában, az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, a debrecenieket fogadta. Ez a bajnokság utolsó fordulója, de két találkozó még vár fiatalajainkra, mivel az ötödik, és a tizenkettedik játéknapo halasztottak. A cívisvárosiak elleni összecsapás első félidejében még nem találták a gólhoz vezető utat futballistáink, így gól nélküli állásnál vonulhattak szünetben az öltözőbe. A második játékrész hetvenedik percében Tóth-Ilkó viszont betalált, és ezzel a góllal otthon tartották tizenkilenc éveseink a fontos három bajnoki pontot. További részletekről ITT olvashatnak!
MTK Budapest U19 – DVSC-DLA 1-0 (0-0).
MTK Budapest: Erdei – Nagy M., Szalai, Lamperth, Nagy Zs. – Szerencsi, Szabó D., Hinora – Tóth-Ilkó, Takács R., Forgács.
Cseréink: Pancsuska, Lassú.
Gólszerzőnk: Tóth-Ilkó.
A tizenhét és a tizenhat évesek a Fáy utcai, Illovszky Rudolf Stadionban vendégszerepeltek, mindkét csapatunk a korosztályos bajnokságuk felsőházának tizennegyedik fordulójában, a Vasas Kubala Akadémia ellen meccseltek. Ebben a két bajnokságban is későbbre halasztották az ötödik és a tizenkettedik játéknapot, így még az idei szezonban két találkozón láthatjuk a fiúkat.
Az MTK Budapest U17-es labdarúgói, Kisari és Bolla révén már a huszonkettedik percben kétgólos előnyben voltak, de a piros-kékek nem adták fel, és még az első félidőben sikerült egyenlíteniük, így 2-2-es állásnál vonulhattak pihenőre a mérkőző felek. A második játékrészben igazi férfias közdelem folyt a pályán, érződött, aki betalál, az viszi haza a három bajnoki pontot. Szerencsére ez a kék-fehéreknek sikerült, és Kisari második találatával két vállra fektettük ellenfelünket. További részleteket ITT találnak!
Vasas Kubala Akadémia – MTK Budapest U17 2-3 (2-2).
MTK Budapest: Papp – Bolla, Szabó Zs., Schafer, Adorján – Dencinger, Szuhodovszki, Lustyik – Kisari, Palincsár, Kugli.
Cseréink: Fodor, Szekeres, Berdó.
Gólszerzőink: Kisari (2), Bolla.
A Fáy utcai másik összecsapáson, az MTK Budapest U16-os csapatának már nem kellett annyira megizzadnia a sikerért, mint egy évvel idősebb társaiknak. Srácaink az első félidő végén Gréczi góljával már vezettek, a gólcsap viszont csak a második játékrészben nyílt meg igazán, de azt is írhatnánk, a piros-kékek 48. percben szerzett egyenlítő találatukkal megráncigálták az oroszlán bajszát. Tíz perc múlva már a mieinknél volt az előny, ismét Gréczi volt eredményes, a végén még Horváth és Tóth is betalált, így háromgólos győzelemmel zárták összecsapásukat tizenhat éveseink. A részletekről ITT olvashatnak!
Vasas Kubala Akadémia – MTK Budapest U16 1-4 (0-1).
MTK Budapest: Varasdi – Balogh M., Nemes, Stampf, Molnár D. – Mezei, Babinszky, Gréczi – Tóth Z., Szoboszlai, Horváth.
Cseréink: Mészáros, Papp, Jámbor.
Gólszerzőink: Gréczi (2), Horváth, Tóth.
Két legfiatalabb gárdánk, a tizenöt és a tizennégy évesek, a Lantos Mihály sporttelepen fogadták ellenfelüket, mindkét csapatunk a korosztályos bajnokságuk huszonkilencedik fordulójában a kecskemétiekkel meccselt.
Az MTK Budapest U15-ös csapata egyedüliként botlott hétvégén a kék-fehér gárdák közül. Az első játékrészben – ahogy mondani szokás – nagy taktikai harc folyt a pályán, de gól nem született. Érezhető volt, hogy ez egygólos meccs, aki itt betalál, az nyer. Legnagyobb bánatunkra, ez ellenfelünknek sikerült a második játékrész vége felé, mivel tizenöt éveseink már nem tudtak újítani, az alföldiek ezzel a Kovács-találattal haza is vitték a három bajnoki pontot. A részletekért kattintson IDE!
MTK Budapest U15 – Mercedes-Kecskeméti LA 0-1 (0-0).
MTK Budapest U15: Németh B. – Forrai, Sághy, Farkas, Vágó – Gézárt, Kovács, Mogyorósi – Németh, Törőcsik, Schildkraut.
Cseréink: Zana, Barbara, Miknyóczki.
A legfiatalabbak, az MTK Budapest U14-es csapata is sikerrel vette a hétvégét. Srácaink szemernyi kételyt sem hagytak azzal kapcsolatban, kié lesz a három bajnoki pont. Már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, és a második játékrészben is betaláltak egyszer, így négygólos győzelemmel zárták a találkozót. Egy forduló van még hátra, és tizennégy éveseink előnye a Puskás Akadémiával szemben három pont, gyakorlatilag bajnoknak tekinthetjük fiatalajainkat. Egyéb részletekről ITT olvashatnak!
MTK Budapest U14 – Mercedes-Kecskeméti LA 4-0 (3-0).
MTK Budapest U14: Bencze – Tarjáni, Balogh, Várkonyi, Takács – Kosznovszky, Kata, Vertetics – Kiss, Szalka, Usakov.
Cseréink: Abért, Tölgyes, Kardos, Miknyóczki, Kopperman.
Gólszerzőink: Kata, Szalka, Usakov, Kosznovszky.
Szép volt srácok, folytatás jövő héten.