HÍREK
Minden eldőlhet
2016-06-03
Az MTK Budapest öt utánpótláscsapatának is szoríthatunk szombaton, és kedvező esetben akár minden nyitott kérdésre választ kaphatunk.
Mindegyik utánpótlás-együttesünk pályára lép szombaton. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia tizenkilenc, tizenhét, valamint tizenhat éveseinek még mindig nem ér véget a szezon, ők a következő hétvégén is meccselnek, de két fiatalabb alakulatunknak, a tizenöt és a tizennégy éveseknek lezárul az idény. Lássuk, mi várható hétvégén, sok nyitott kérdésre választ kaphatunk, kezdjük a beharangozót a legidősebbekkel!
Az MTK Budapest U19-es gárdája, a korosztályos bajnokság felsőházának 14. – utolsó – fordulóját játszotta az elmúlt hétvégén, de a kék-fehérek neve mellett csak tizenkét találkozó szerepel. Az ötödik és a tizenkettedik játéknapot elhalasztották, ezeken a Budapest Honvéd-MFA gárdájával találkoznak fiaink. Eddig huszonöt pontot szereztek, de a nevük mellett huszonegy szerepel, mert négy büntetőponttal sújtották csapatunkat. Ezzel a harmadik helyen állunk, előrelépésre nincs lehetőség, a második helyen álló Budapest Honvéd-MFA nyolc ponttal előzi meg fiainkat, a negyedik Vasas Kubala Akadémia négy pont hátrányban követi a kék-fehéreket, így hétvégén, kispesten a bronzérmet lehet véglegesíteni.
2016. június 4. 10:00 óra Budapest Honvéd-MFA – MTK Budapest U19.
A két évvel fiatalabbak, az MTK Budapest U17-es együttese is a bajnokság felsőházának 14. fordulójában lépett pályára a hétvégén. Ebben a korosztályban is az ötödik és a tizenkettedik fordulót halasztották el, amit a zalaegerszegiek ellen pótolnak fiaink. Tizenkét mérkőzés szerepel csapatunk neve mellett, az ezeken szerzett huszonkilenc ponttal vezetjük a tabellát. A második helyen álló kispestiek – akik pénteken a Fáy utcában, a Vasas Kubala Akadémia ellen szerepelnek – három egységgel kevesebbet gyűjtöttek, így a hétvégi, Zalaegerszeg elleni találkozón, ha a megszokott teljesítményt hozzuk, nagy ünneplés lehet.
2016. június 4. 11:00 MTK Budapest U17 – ZTE Akadémia.
Az MTK Budapest U16-os gárdája, a felsőházi rájátszásban, tizennégy fordulót követően, tizenkét összecsapás után, huszonnégy pontos, és a huszonöt pontot gyűjtött, de egy mérkőzéssel többet játszott Budapest Honvéd-MFA mögött a második helyen áll, megelőzve a huszonhárom egységet felmutató FTC-t. Két mérkőzés áll még előttünk, mindkettőt a cívisvárosiak ellen vívjuk, hihetetlen izgalmas végjátékra lehet számítani. A mieink mellett, a Ferencvárosi TC, és a Budapest Honvéd-MFA között dől el a dobogós helyek sorsa.
2016. június 4. 13:00 MTK Budapest U16 – DVSC-DLA.
Térjünk rá két legfiatalabb csapatunkra, a tizenöt és a tizennégy évesekre! Ők a korosztályos alapbajnokságukban bizonyíthatnak, náluk nincs rájátszás.
Az MTK Budapest U15-ös együttese, a 29. fordulót követően, 15-5-9-es győzelem-döntetlen-vereség mutatóval, és a megszerzett ötven ponttal, a középmezőny élén, a hatodik helyen áll. Az utolsó találkozó következik, a diósgyőriek és a fehérváriak szintén ötven egységet tudnak felmutatni, így nem lehet más a cél mint az, hogy a hatodik helyet feltétlenül meg kell tartani.
2016. június 4. 14:00 DVSC-DLA – MTK Budapest U15.
Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, áttekintésünket zárjuk a tizennégy éveseinkkel!
Az MTK Budapest U14-es együttese, szintén a korosztályos bajnokság 29. fordulóján van túl, hatalmas harcban az első helyért, a Puskás Akadémia FC együttesével. A jelenleg hetvenhét egységet felmutató felcsútiak, az utolsó játéknapon Nyíregyházára, míg a nyolcvanpontos MTK Budapest Debrecenbe látogat, és egy apró pici pont után már bajnoki címet ünnepelhetünk.
2016. június 4. 12:00 DVSC-DLA – MTK Budapest U14.
Hajrá srácok, mindent bele!