HÍREK
Bravúros idénykezdet
2016-02-29
Az MTK Budapest korosztályos csapatai remekeltek a hétvégén
Az MTK Budapest öt utánpótláscsapata lépett pályára hétvégén, és mindegyik együttesünk győzelemmel mutatkozott be a tavaszi nyitányon. Lássuk külön-külön a korosztályokat, kezdjük a legkisebbekkel!
Az U14-es korosztály veretlenül vezeti a bajnokságot. Az ősszel lejátszott tizenöt mérkőzés közül, tizennégy találkozót nyertek srácaink, és mindössze egy döntetlen piszkít a tökéletes mérlegbe. A széria hétvégén sem tört meg, együttesünk, 1-1-es félidőt követően, a második játékrészben öt gólt rámolt be a lila-fehérek hálójába, így fiaink az Újpest elleni, 6-1-es győzelemmel továbbra is vezetik a bajnokságot.
MTK Budapest – UTE 6-1 (1-1).
MTK Budapest: Bencze – Tarjáni, Várkonyi, Abért, Kiss – Kosznovszky, Kata, Kopperman – Szalka, Molnár, Zuigéber.
Cserék: Kardos, Balogh, Vertetics, Usakov.
Gólszerzők: Kopperman, Molnár, Szalka, Zuigéber (2), Usakov.
Következzenek a tizenöt évesek!
Csapatunk 8-4-3-as mutatóval, ősszel az ötödik helyen zárt, és a tavaszi első fordulóban – a kisebbekhez hasonlóan – szintén az Újpest korosztályos csapatát látta vendégül. Az MTK Budapest és az UTE között nyolc pont volt a forduló előtt a különbség, amely fokozatosan a pályán is megmutatkozott, végül sima kék-fehér győzelemmel zárult a találkozó.
MTK Budapest – UTE 3-1 (2-0).
MTK Budapest: Németh B. – Forrai, Gézárt, Farkas, Vágó – Kovács, Németh G., Vass – Makács, Kapronczai, Balogh.
Cserék: Mogyorósi, Törőcsik, Barbara, Kópis, Zana, Miknyóczki.
Gólszerzők: Vágó, Balogh és Farkas.
A három legidősebb korosztályban az őszi eredmények alapján kettévált a mezőny, az első nyolc a felsőházban, a második nyolc pedig az alsóházban folytatja, a szerzett pontok pedig lenullázódtak.
Lássuk az U16-osokat!
Együttesünk az őszi szakaszban a negyedik helyen zárt, 11-1-3-as mutatóval, így a felsőházban folytatták srácaink. A bajnokság tavaszi nyitányán, igazi rangadót játszottak, az Illés Akadémia csapatát fogadták. A kék-fehérek magabiztosan, 4-1-re verték a szombathelyieket Tóth Zoltán duplájának, illetve Jámbor és Papp találatainak köszönhetően.
MTK Budapest – Illés Akadémia 4-1 (2-1).
MTK Budapest: Mityók – Balogh M., Nemes, Opavszky, Jámbor – Molnár D., Mezei, Stampf – Fodor Zs., - Tóth Z., Gréczi.
Cserék: Pesti, Mészáros, Papp D., Kurucz.
Gólszerzők: Tóth Z. (2), Jámbor, Papp.
Folytassuk az egy évvel idősebbekkel!
A tizenhét évesek az ősszel lejátszott tizenöt találkozó után a harmadik helyről, 10-3-2-es mutatóval jutottak a felsőházba, és a negyedik helyen végzett, szombathelyi Illés Akadémia ellen kezdték meg a tavaszt. A kék-fehérek hatalmas küzdelem után, kétgólos előnnyel mehettek szünetre, amelyet követően szoros második félidő végén örülhettek a sikeres rajnak, hiszen 3-2-re múlták felül ellenfelüket, Kisari Tibor duplájának, és Horváth Olivér találatának köszönhetően.
MTK Budapest – Illés Akadémia U17 3-2 (2-0).
MTK Budapest: Papp – Szabó Zs., Molnár B., Adorján, Berdó – Dencinger, Torvund, Szuhodovszki – Bolla, Kisari, Horváth O.
Cserék: Bacsó, Szoboszlai, Kugli, Schafer.
Gólszerzők: Kisari (2), Szoboszlai.
Végül, de nem utolsó sorban következzenek a legidősebbek, a tizenkilenc évesek!
Ősszel, együttesünk az első helyen végzett, 10-2-3-as, imponáló mutatóval. A felsőház tavaszi rajtján, csapatunk a ZTE Akadémia otthonába látogatott, és a papírformának megfelelően legyőzték a házigazdát, Kovács, Szalai, és Tóth-Ilkó góljaival.
Zalaegerszeg – MTK Budapest 1-3.
MTK Budapest: Bese – Nagy M., Szalai, Szabó N., Nagy Zs. – Hinora, Bayer, Kovács B. – Takács R., Tóth M., Forgács.
Cserék: Lamperth, Tóth-Ilkó, Lassú.
Gólszerzők: Kovács B., Szalai, Tóth-Ilkó.
Szívből gratulálunk mindegyik csapatunknak, szép volt srácok, további hasonló folytatást!