HÍREK

Végre győzelmeket ünnepelhettünk (GALÉRIA)

2016-04-03

Végre győzelmeket ünnepelhettünk (GALÉRIA)

Három utánpótláscsapatunk lépett pályára, és mindegyik kitett magáért.

A múlt heti csonka hétvége után – az U19-esek a válogatott találkozó miatt, nem léptek pályára, a bajnokság felsőházának ötödik fordulóját későbbre halasztották – a mostani körben még foghíjasabb volt a felhozatal. U17-es és U16-os gárdánknak sem szurkolhattuk, most ennek a két korosztálynak volt jelenése a korosztályos nemzeti tizenegyben. Így három utánpótláscsapatunkról számolhatunk be. Az U14-esek és az U15-ösök már hét közben lejátszották aktuális találkozójukat a békéscsabaiak hasonló korosztályú együtteseivel, míg szombat délelőtt a legidősebbekért, a tizenkilenc évesekért szoríthattunk.

Lássuk kronológiailag, kezdjük a tizennégy évesekkel!

Az MTK Budapest U14-es csapata, a bajnokság 21. fordulójában a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia gárdájával találkozott a Lantos Mihály sporttelepen. Az első félidőben még nem találtak be srácaink, a második játékrészben viszont beindult a góltermelés, és hatszor is megzörgették ellenfelük hálóját, Szalka Máté kétszer is eredményes volt, így fölényes győzelemmel hozták a találkozót. Ezzel tizenkilenc győzelemmel, és mindössze két döntetlennel vezetik korosztályuk bajnokságát. A találkozóról ITT olvashatnak.

MTK Budapest U14 – Békéscsabai Labdarúgó Akadémia U14 6-0 (0-0).

MTK Budapest: Bencze – Kardos, Várkonyi, Abért, Kiss – Kosznovszky, Balogh, Kata – Tarjáni, Molnár, Szalka.

Cserék: Takács, Tölgyes, Kammerer, Kopperman.

Gólszerzőink: Kata, Molnár, Szalka Máté (2), Takács, Kosznovszky.

Folytassuk az MTK Budapest U15-ös gárdájával, akik szintén a csabaiakkal meccseltek a Lantoson! A tizenöt évesek szünetben még csak egy góllal vezettek, a második játékrészben azonban megrázták magukat, és még három alkalommal kellett a csabai hálóőrnek maga mögé nyúlnia, csapatunk gólfelelőse Zuigéber Ákos is betalált. Így az egy évvel idősebbek között sem termett babér a Békés megyeieknek. Csapatunk 10-4-7-es mutatóval, a középmezőnyből várja a folytatást. A mérkőzésről ITT olvashatnak!

MTK Budapest U15 – Békéscsabai Labdarúgó Akadémia U15 4-0 (1-0).

MTK Budapest: Németh – Miknyóczki, Gézárt, Kópis, Sághy – Kovács, Barbara, Vass – Zuigéber, Kapronczai, Törőcsik.

Cserék: Farkas, Mogyorósi, Schildkraut.

Gólszerzőnk: Törőcsik, Sághy, Zuigéber, Kapronczai.

Az MTK Budapest U19-es együttese, szombaton délelőtt, az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, a bajnokság felsőházának 6. fordulójában, a Vasas Kubala Akadémia tizenkilenc éveseit fogadta. Az összecsapáson, végletekig kiélezett csatában sikerült fiataljainknak otthon tartani a három bajnoki pontot. A kék-fehérek félidőben még egygólos hátrányban voltak, és ez a második játékrész, 88. percéig így volt. Akkor azonban, szép támadás végén, Forgács betalált, és egyenlített. Amikor már mindenki a hármas sípszót várta, a 95. (!) percben jött Takács Ronald, és hatalmas szabadrúgásával otthon tartotta a csapat a három bajnoki pontot. Ezzel a bravúrgyőzelemmel, srácaink tíz pontjukkal és 3-1-1-es mutatójukkal a harmadik helyen állnak. Részleteket ITT találnak!

MTK Budapest U19 – Vasas Kubala Akadémia U19 2-1 (0-1).

MTK Budapest: Erdei – Nagy M., Szabó N., Szalai, Nagy Zs., – Hinora, Szabó D., Bayer – Takács R., Tóth M., Forgács.

Cserék: Tóth-Ilkó, Lassú, Schafer, Lustyik.

Gólszerzőink: Forgács, Takács.

Múlt hétvégén nem jött a győzelem, most mindhárom pályára lépett csapatunk, három ponttal abszolválta a kört, reménykedjünk a hasonló folytatásban.

Szép volt, Srácok!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok