HÍREK

U9: Ezüstérem a debreceni Karácsony Kupán

2019-12-19

U9: Ezüstérem a debreceni Karácsony Kupán

Az idei utolsó megmérettetésen két csapattal vettünk részt, hogy a keret minden tagja játéklehetőséghez jusson.

Idén utoljára lépett pályára U9-es csapatunk, mely Debrecenben vett részt a kétnapos Karácsony Kupán. Az edzők döntése értelmében a tornán két csapattal indult el klubunk, hogy a keret minden tagja minél több játéklehetőséghez jusson.

Az első napon, a csoportmérkőzéseket sikerrel abszolváltuk, „Kék” gárdánk az élén végzett, míg „Fehér” csapatunk második lett.

A helyosztók során a „Kék” együttes az előzetes esélylatolgatás ellenére kivívta a döntőt a Vác, valamint az UTÉ-t is kiejtő Monor ellen, a fináléban viszont alulmaradt a jobban játszó Olasz Focisuli ellen, így ezüstérmet szerzett.

A „Fehér” csapat a Silver ágon szerepelt a második napon, ahol játékban folyamatosan előrelépett, bár ez nem mindig tudott eredménnyel párosulni.

Tóvizi Tamás értékelése: – A csoportküzdelmek során egy találkozót leszámítva jól játszottunk, törekedtünk dominálni, ami általában sikerült is. A torna csapatösszetartó programnak is kitűnő volt, együtt voltak a srácok, jól érezték magukat és ami a legfontosabb, sokat fociztak. Gratulálok mindkét csapatunknak. Hajrá, MTK!

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-17 16:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

VASAS KUBALA AKADÉMIA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok