HÍREK

U19: Döntetlen Debrecenben (GALÉRIA)

2020-03-10

U19: Döntetlen Debrecenben (GALÉRIA)

A mérkőzés képe alapján igazságos eredmény született a DLA ellen.

DVSC-DLA–MTK Budapest 1-1

MTK Budapest: Winter – Várkonyi, Sághy, Dóra, Kiss – Vertetics, Lehoczky, Törőcsik – Miknyóczki, Suszter, Kwaku.

Kispad: Vukman, Buzás, Balogh (Miknyóczki, 80.), Sali (Suszter, 73.), Holló (Kwaku, 73.)

Sárga lap: Sághy (60.), Balogh (82.)

Gólszerző: Lehoczky (72.).

U19-es csapatunk Debrecenbe látogatott a bajnokság aktuális fordulójában. Előző két mérkőzésünk bizakodásra adott okot, hiszen először négy, majd három góllal sikerült felülmúlni a cívisvárosiakat. A szünet utáni két mérkőzést sikerrel vettük, így formánkra sem lehetett panasz.

A mérkőzés mindezek ellenére rosszul indult, a hatodik percben első kapuralövéséből betalált a Debrecen, ezzel felborítva a játéktervet. A gól után gyorsan felébredtünk, és elkezdődött a tüzijáték, sorra jöttek a lövések, támadóink és középpályásaink lövései közül azonban csak Törőcsik tudott kaput találni, így a félidőre egygólos hátrányban vonultunk. 

Szünetben lehiggadt mindenki, és vezetőedzőnk beszéde megtette a hatását. Folytattuk a domináns játékot, több veszélyes helyzetet is kialakítottunk, a Sághy Félix távoli bombája a kapufát is eltalálta, de az egyenlítés váratott magára.

A 63. percben Dórát talpalta le Fűzfői, amiért kiállította a játékvezető. Emberelnyőben nagyobb nyomást tudtunk helyezni ellenfelünkre, és ez végül gólt is eredményezett, a 72. percben Lehoczky Roland lövése megpattant, és behullott a bal felsőbe.

A maradék húsz percben ellenfelünk is eljutott kapufáig, de ezen kívül kevés helyzetük volt. Mi közelebb álltunk a győzelemhez, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így a domináns játék ellenére a veszélyes helyzetek tekintetében igazságos döntetlen született.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok