HÍREK

U14, U15: Az FTC-t fogadtuk

2020-03-10

U14, U15: Az FTC-t fogadtuk

Nem volt szerencsénk a pontrúgásokkal a harmadik tavaszi fordulóban.

U15 I. osztály, 18. forduló
MTK Budapest–Ferencvárosi TC 1-1 (0-0)

MTK Budapest: Szolár – Urbán II. P., Varga, Farkas, Almomani – Ördög, Hegedűs, Mucsányi – Lauri, Majoros, Urbán I. P.

Cserék: Tóth (Ördög 57.), Mészáros (Lauri 57.), Danyi (Urbán I. P. 70.) Kis (Majoros 75.)

Gólszerző: Hegedűs (48. – büntetőből), illetve Almássy (80.)

Idei harmadik tétmérkőzésén csapatunk a tabellán két ponttal mögötte álló FTC-t látta vendégül. Az őszi találkozó 2-2-re végződött, és ezúttal is kiegyenlített játék folyt a pályán.

Az első félidőben mindkét oldalon egy-egy nagyobb gólszerzési lehetőség adódott, a vendégeknél egy bal oldali centerezésről maradt le milliméterekkel a támadó, míg nálunk szép összjátékot követően Urbán II. Péter adott be jobbal az alapvonalról, a zöld-fehérek menteni igyekvő védője pedig majdnem öngólt szerzett.

A fordulást követően fölénybe kerültünk, és nyolc perc elteltével a vezetést is sikerült megszerezni. Almomani harcolt ki büntetőt, Hegedűs Tamás pedig higgadtan értékesítette a tizenegyest (1-0). Két minutummal később minden eldőlhetett volna, hiszen közel  jártunk a második gólhoz: Hegedűs, Majoros, Lauri volt a labda útja, de a tizenhatoson belülről jobbal leadott próbálkozását védte a kapus, az ismétlést pedig blokkolták.

A rendes játékidő utolsó percében sajnos kicsúszott a kezünkből a győzelem, az FTC-játékosa jobb oldali szögletrúgás után gólt fejelt, és ezzel beállította az 1-1-es végeredményt.

U14 I. osztály, 18. forduló
MTK Budapest–Ferencvárosi TC 1-2 (1-1)

MTK Budapest: Radnóti - Katona, Béres, Kövér, Csányi - Simon, Lovász, Ilyés - Weisz, Sebestyén, Ruzicska.

Cserék: Varga (Weisz 41.), Herczeg (Lovász 56.), Ottucsák (Ilyés 68.), Kenesei (Sebestyén 68.)

Gólszerző: Sebestyén (31.) illetve Ujhelyi (6.), Komáromi (54.)

Horváth Ádám értékelése: - Bosszantó, hogy a Ferencváros két pontrúgásból szerzett góllal nyerte meg a meccset, erre jobban kell figyelnünk a jövőben. Ezen felül a mérkőzés színvonalával sem voltam elégedett.

A tavaszt egy győzelemmel és egy döntetlennel kezdő gárdánk számára nem indult jól az FTC elleni találkozó, a 4. percben a vendégek egy pontrúgást követően előnybe kerültek (0-1).

A korán bekapott gól után sikerült rendezni a sorokat, és még a szünet előtt egalizáltunk. Sebestyén Márk első helyzete még kimaradt, a 31. percben viszont már kiegyenlített, miután szemfülesen lecsapott egy hazapasszolt labdára, elvitte a kimozduló kapus mellett és a hálóba lőtt (1-1).

A szünet előtt köze jártunk a vezetéshez is, de Katona jobb oldali beadását Ilyés centiméterekkel a hosszú alsó sarok mellé pörgette.

A második félidő elején is labdánk volt a 2-1-hez, de Sebestyén kissé elkapkodta a helyzetet, és 35 méterről mellé lőtt a rosszul kimozduló hálóőr mellett. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, és az 54. minutumban egy sarokrúgást követően már az FTC vezetett (1-2).

A hajrában még volt lehetőségünk az egyenlítésre, de a 12. születésnapját csak októberben ünneplő Varga Márton tanári labdája után Herczeg Botond az oldalhálóba lőtt.

A következő fordulóban mindkét együttesünk a Vasas Kubala Akadémia vendége lesz március 14-én.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-17 16:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

VASAS KUBALA AKADÉMIA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok