HÍREK

U12, U13: Hazai és külföldi ellenfelek ellen készültünk a tavaszra

2020-03-11

U12, U13: Hazai és külföldi ellenfelek ellen készültünk a tavaszra

Együtteseink Horvátországban, Ausztriában és Szlovákiában is pályára léptek edzőmérkőzésen. Az U12-es csapat két nap alatt kétszer találkozott a Hertha BSC-vel is.

U12-es csapatunk hibátlan teljesítménnyel, tizenegy mérkőzésen szerzett tizenegy győzelemmel vezeti bajnokságát, míg az U13 tíz sikerrel és egy vereséggel a második helyen áll a tabellán. Mindkét együttesünk közel négy hónap után ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára, szerdán (március 11.) a Jászberényi FC otthonában.

Gárdáink a jól megérdemelt pihenő után munkába álltak, és januártól több magyar és külföldi csapat ellen játszottak edzőmérkőzéseket. 

Az első találkozóra Zalaegerszegen került sor, majd következett a DVTK elleni hazai mérkőzés. Az első külföldi túrára február első napján utaztak csapataink, amikor a horvát NK Osijek vendégei voltak, és Eszéken két nagyon hasznos összecsapáson léptek pályára.

Az U12 Esztergomban két nap alatt két teremtornán is megmérkőzött a Hertha BSC-vel. A Piski Elemér Emléktornán a berliniek elleni büntetőkkel elért siker döntős szereplést ért, ahol végül ezüstérmes lett a csapat (képünkön).

Tóvaj Kristóf fiai a dorogi Buzánszky Jenő Emléktornán az első helyen végeztek, miközben Moskovits Gábor együttese az FTC ellen játszott döntetlent.

Február második felétől ismét együtt utazott a két csapat Ausztriába és Szlovákiába, ahol előbb az Austria Wien ellen nyertek, majd a pozsonyi Slovan ellen is győztesen hagyták el a pályát, ráadásul az U12 Pozsonyban a cseh Slovacko gárdáját is megverték.

A két külföldi túra között a Szeged-Csanád Grosics Akadémia látogatott a fővárosba. Az U13 a jászberényi bajnoki mérkőzés előtti hétvégén már pihenőt kapott, míg az U12 magabiztosan verte az Ipolymente egy évvel idősebb korosztályos csapatát.

A Jászberény FC elleni találkozó után három nappal következik a III. Ker. TVE elleni összecsapás, melyet még két bajnoki mérkőzés követ az április 4-én sorra kerülő Budapest Honvéd-MFA elleni rangadó előtt.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 10:00 UTE ATLÉTIKAI STADION

UTE U13

VS

MTK U13

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok