HÍREK

Felemás mérleg a Debrecen ellen

2016-09-18

Felemás mérleg a Debrecen ellen

Hétvégén utánpótláscsapataink a Debrecennel mérkőztek meg.

Az U19-es korosztály bizakodva várhatta a meccset, hiszen a kék-fehérek a második, míg a hazaiak az utolsó helyről készültek a találkozóra Jobban is kezdte a meccset az MTK Budapest, hiszen a 36. percben Lustyik Levente góljával megszerezte a vezetést, amelyet az első félidő végéig sikerült is megőrizni. A második játékrész viszont már nem alakult a forgatókönyv szerint, ugyanis Pap az 58., míg Köröndi a 77. percben talált be, így 2-1-re végül a Debrecen győzött. A piros-fehérek ezzel megszerezték első győzelmüket a szezonban.

Az U17-eseknek jobban jött ki a lépés és Németh duplájának, Mezei, Babinszky, Fodor góljainak és Újvárosi öngóljának köszönhetően könnyedén, 6-0 -ra lépték le az utolsó helyen álló debrecenieket. Az U17-es csapat ezzel a harmadik helyre kapaszkodott fel a pontvadászatban.

Az U16-osok mérkőzése betegség miatt a Debrecen kérésére elmaradt.

Eredmények:

Debreceni LA-MTK Budapest U19 2-1 (0-1)

MTK Budapest: Papp B. – Szabó Zs., Schäfer, Berdó, Lamperth – Dencinger, Lustyik, Palincsár – Szabó D., Tóth-Ilkó, Lassu.

Cserék: Androsch, Bolla, Kisari, Kugli, Szekeres.

Gólszerző: Lustyik.

MTK Budapest-Debreceni LA U17 6-0 (2-0)

MTK Budapest: Tóth Martin – Balogh M., Molnár D., Molnár B., Jámbor – Ignáth, Papp D., Bidzilya – Babinszky, Németh Á., Géczy.Cserék: Mezei, Tóth Z., Jimoh, Fodor Zs., Varasdi.

Gólszerzők: Németh Á. (2), Mezei, Babinszky, Fodor Zs., Újvárosi (ög).

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok