Keresés

Potyogtak a gólok Agárdon

Publikálva: 2017.11.07 Frissítve: 2017.11.06 Sándor Károly Akadémia

Hatot rúgott az U17-es csapat az Illés Akadémiának.

U19
Videoton FC – MTK Budapest 4-2 (2-1)

MTK Budapest: Varasdi – Szabó, Varju, Jámbor, Nagy – Mezei, Dencinger, Gréczi – Balogh, Tóth, Modrovics.

Kispad: Fodor, Molnár, Kugli, Papp, Szekeres.

Csere: Balogh helyett Fodor (46. perc), Dencinger helyett Molnár (46. perc), Modrovics helyett Papp (46. perc), Varju helyett Kugli (64. perc), Tóth helyett Szekeres (73. perc)

Sárga lap: Jámbor (28. perc), Molnár (72. perc), Gréczi (75. perc)

Gólszerző: Mezei (5. perc), Gréczi (74. perc)

Salkovics Gábor beszámolója: – Jól kezdtük a mérkőzést, igaz az első nagy lehetőség a hazaiak előtt adódott. Ennek ellenére az 5. percben meg tudtuk szerezni a vezetést. Jobban játszottunk a Videotonnál, de két perc alatt két gólt kaptunk, egyéni hibákból. A második félidőben mindent megtettünk a siker érdekében, Gréczi látványos fejesével az egyenlítés is megszületett, de ezt követően a helyzetek kimaradtak, és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedtünk.

U17
MTK Budapest – Illés Akadémia-Haladás 6-1 (3-0)

MTK Budapest: Tóth – Kosznovszky, Sághy, Mogyorósi, Zana – Kata, Kovács, Törőcsik – Zuigéber, Pál, Kapronczai.

Kispad: Winter, Gézárt, Kópis, Zsédely, Font, Forrai, Balogh.

Csere: Zana helyett Kópis (46. perc), Kosznovszky helyett Gézárt (65. perc), Zuigéber helyett Font (65. perc), Pál helyett Zsédely (78. perc), Kapronczai helyett Balogh (78. perc)

Gólszerző: Kapronczai (7. perc), Törőcsik (13. perc), Zuigéber (33. perc, 65. perc), Mogyorósi (75. perc), Kata (89. perc)

Székely Zsolt értékelője: – Végig jobban játszottunk ellenfelünknél, így a félidei háromgólos előnyünk is megérdemelt volt. A kiállítás aztán megpecsételte ellenfelünk sorsát, és higgadtan, használtuk ki a kínálkozó lehetőségeket.

U16
MTK Budapest – Illés Akadémia-Haladás 2-0 (1-0)

MTK Budapest: Bencze – Tarjáni, Várkonyi, Nagy, Kiss – Vertetics, Farkas, Holló – Kardos, Sali, Szalka.

Kispad: Zarka, Béres, Abért, Dóra, Bürge, Galó.

Csere: Tarjáni helyett Béres (70. perc), Szalka helyett Abért (70. perc), Kardos helyett Dóra (77. perc), Sali helyett Galó (77. perc), Vertetics helyett Bürge (86. perc)

Sárga lap: Tarjáni (61. perc)

Gólszerző: Vertetics (37. perc), Szalka (53. perc)

Székely Zsolt beszámolója: – Az első félidőben kapkodóbban játszottunk, míg a másodikban volt 30 perc, amikor olyan futballt produkáltunk, amilyet mindig szeretnék látni a pályán. Győzelmünk megérdemelt, jobbak voltunk ellenfelünknél.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!