Keresés

Meghódítottuk Miskolcot

Publikálva: 2018.04.11 Frissítve: 2018.04.11 Sándor Károly Akadémia

Hiába a szűk keret, példát mutattak a kicsik!

2011

Jól teljesített a Cser, Csécs, Kosdi, Malomsoki, Pozsonyi, Sajgál összetételű MTK Budapest 2011-es együttesünk a hétvégi DVTK Kupán a 2x3x20perces terminusos időintervallumban. A keleti régióban is sikerült letenni névjegyüket az MTK Budapest 2011-es együttesünknek, mely ha kihasználja igazi gólhelyzeteket, egy-egy név mellé még több gól kerülhetett volna. Korni, Milán, Peti össze-vissza kuszálta a gyepszőnyeget és ellenfeleit cseleivel, amit azóta is egyenesítenek, viszont rengeteg tiszta gólhelyzetük maradt kihasználatlanul. Berci kicsit küszködött gyomrával és a posztfordulatokkal, de ő a „buldózer”, akit hívnak, hívhatnak. Noel olyan volt, mint a pitypang, kicsit összehúzódott, aztán kinyílva beindult, cselezett és ontotta a gólokat. Máté védekező tevékenysége a mezőnyben kimagasló volt. A gólhelyzetek kihasználása a pozitív eredményhez ilyenkor is feltétlenül fontos. Ilyen gólkülönbség, és a győztes meccsek után, előre lehet nézni. A 77-8-as mutató önmagáért beszél.  
 
Első kör:
 
MTK Budapest 2011–Nyíregyháza 16-0 
Gsz.: Malomsoki Milán (4), Sajgál Péter (4), Kosdi Kornél (4), Csécs Bertalan (2), Cser Noel, Pozsonyi Máté
MTK Budapest 2011–DVTK 13-2 
Gsz.: Sajgál Péter (8), Malomsoki Milán (4), Kosdi Kornél
MTK Budapest 2011–Eger SE 12-2 
Gsz.: Kosdi Kornél (7),Sajgál Péter (3), Csécs Bertalan, Malomsoki Milán
 
Második Kör:
 
MTK Budapest 2011–Nyíregyháza 14-1 
Gsz.: Cser Noel (5), Kosdi Kornél (3), Pozsonyi Máté (2), Malomsoki Milán (2), Csécs Bertalan, Sajgál Péter
MTK Budapest 2011–DVTK 10-3 
Gsz.: Malomsoki Milán (4), Sajgál Péter (2), Pozsonyi Máté (2), Cser Noel, Kosdi Kornél
MTK Budapest 2011–Eger SE 12-0 
Gsz.: Sajgál Péter (4), Kosdi Kornél (3), Kosdi Kornél (3), Malomsoki Milán (2)

2010

A DVTK minitornáján mindhárom ellenfelével kétszer is megmérkőzött a Sárdi/Orji – Nagypál – Huszár, Schmél – Érsek (Völgyi) alkotta 2010-es csapatunk. A tervezett szűk kerethez képest is létszámhiányban és játékerős csapattagokat kényszerűen nélkülözve vágtunk neki a 6*20 perc játékidőnek. A mindössze két csere előre programozta számunkra, hogy bele fogunk fáradni a hajrába, amely végül be is következett, amikor az ötödik meccsen a DVTK a mennyiségi fölényével (három sorral érkeztek) ki tudta harcolni a győzelmet, de ezzel inkább az egymás elleni első találkozó eredményének értékét árazta be, amikor még frissen és minőségi játékkal szinte átgázoltunk rajtuk. Különösen az első körben mutatott játékunk volt egészen parádés, büszke lehettem minden játékosunkra, mert olyan egyéni és csapatteljesítményt mutattak, amelyből csak a befejezések hatékonyságára lehetett panaszunk.
 
MTK Budapest 2010–Bozsik Labdarúgó Akadémia 2-0 
Gsz.: Huszár Samu, Orji Dávid
MTK Budapest 2010–DVTK 7-1 
Gsz.: Érsek Márk (2), Huszár Samu (2), Völgyi Miklós, Orji Dávid, Schmél Áron
MTK Budapest 2010–Eger SE 6-0 
Gsz.: Huszár Samu (2), Nagypál Bendegúz, Schmél Áron, Érsek Márk, Sárdi Márk
MTK Budapest 2010–Bozsik Labdarúgó Akadémia 3-0 
Gsz.: Orji Dávid (2), Völgyi Miklós
MTK Budapest 2010–DVTK 0-3
MTK Budapest 2010–Eger SE 9-0 
Gsz.: Sárdi Márk (3), Völgyi Miklós (2), Schmél Áron (2), Huszár Samu, Nagypál Bendegúz

2009

Az Ostoici - Zsitnai, Barkóczi - Gombás, Hunyadi, Doroszlay – Turbucz (Érsek, Dubecz) összeállításban felálló MTK Budapest 2009-es együttes minden erényét felsorakoztató, minden téren jelesre vizsgázó társulatként méltán zsebelhette be a tornagyőzelmet és az ott lévő csapatok edzőinek, illetve a pálya körül szurkoló szülőknek elismerését. Látványra is és szakmailag is kitűnő teljesítmény a fegyelmezett, szoros, kemény védekezésnek, a taktikailag érett, gyors, kombinatív, gólban gazdag támadásoknak és az alázatos egymásért küzdeni tudásnak köszönhető.
 
MTK Budapest 2009–Nyíregyháza 10-0 
Gsz.: Érsek Patrik (3), Gombás Levente (2), Turbucz Gábor, Hunyadi Gergő, Zsitnai Marcell, Doroszlay Botond, Dubecz János
 
MTK Budapest 2009–DVTK 5-1 
Gsz.: Érsek Patrik (2), Turbucz Gábor (2), Hunyadi Gergő
 
MTK Budapest 2009–Eger 6-1 
Gsz.: Érsek Patrik (2), Hunyadi Gergő, Doroszlay Botond, Gombás Levente, Barkóczi Dominik
 
MTK Budapest 2009–Nyíregyháza 13-0 
Gsz.: Turbucz Gábor (3), Érsek Patrik (3), Doroszlay Botond (2), Gombás Levente (2), Hunyadi Gergő (2), Dubecz János
 
MTK Budapest 2009–DVTK 1-4 
Gsz.: Turbucz Gábor
 
MTK Budapest 2009–Eger 7-1 
Gsz.: Turbucz Gábor (3), Érsek Patrik (2), Doroszlay Botond, Zsitnai Marcell

2007

Bár akadt egy-két nagyon visszafogott teljesítmény is, csapat szinten azért elégedettek lehetünk a látottakkal 2007-es korosztályunk sokadik Videoton elleni edzőmérkőzésén, hiszen ezúttal is magas tempójú és színvonalú, változatos meccset vívtak a felek. Negatívum, hogy ellenfelünk (egyébként kiemelkedően védő) kapusa ma sokszor kifogott rajtunk; pozitívum, hogy sokszor odaértünk, és akadtak gyönyörű labdakihozatalaink, felépített támadásaink is. Jó főpróba volt ez a jövő hétvégi Kölyökliga rajt előtt.

MTK Budapest 2007–Videoton 2007 7-6 
Gsz.: Kugyela Zalán (2), Kárász Benjámin (2), Simon Benedek, Porkoláb Kristóf, Zsembery Áron
Keret: Biró – Simon, Barkóczi, Porkoláb – Ottucsák, Zsembery, Kugyela (csereként: Galaschek, Dohány, Kárász, Molnár) 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!