Keresés

Külföldi erőpróba

Publikálva: 2017.10.19 Frissítve: 2017.10.19 Sándor Károly Akadémia

Tisztességesen helytálltak az MFS-korosztályok.

2010
A húszcsapatos wildoni Styrian Champions Masters tornán szakadt meg az idei nemzetközi, illetve a szezonbeli tornagyőzelmi szériája a Nagypál/Cser/Molnár-Bencze/Pernyész/Pernyész/Cser/Völgyi/Nagypál - Orji, Nagypál – Lakakisz, Pernyész, Molnár-Bencze - Völgyi - (Cser, Haljárszki) alkotta 2010-es együttesünknek. Egyértelműen a hullámzó egyéni produkciók okozta kiegyensúlyozott csapatteljesítmény volt ezúttal a legnagyobb hiányosság, melyet a mindössze egyetlen cserénk miatt sem lehetett érdemben befolyásolni.

Voltak azért olyan mérkőzéseink is, amelyen tudásunknak megfelelően játszottunk, és jó volt tapasztalni, hogy ilyen neves csapatokbó álló mezőnyben is minden túlzás nélkül a legképzettebb brigáddal rendelkezünk. Éppen ezért is fájó most ez az ötödik hely, de elmondhatatlanul jó az a már megszokottá vált érzés, hogy forgatott állománnyal is minden tornának a végső siker reményében vághatunk neki!

csoportmérkőzések:
MTK Budapest 2010 – NK Utrina (CRO) 2-2 G.: Lakakisz Parisz (2) 
MTK Budapest 2010 – FAZ Ost (AUT) 3-0 G.: Völgyi Miklós, Lakakisz Parisz, Orji Dávid
MTK Budapest 2010 – SK Rapid Wien (AUT) 0-1
MTK Budapest 2010 – SC Galic (SLO) 2-0 G.: Haljárszki Bence, Nagypál Bendegúz

középdöntő csoport:
MTK Budapest 2010 – SV Hausmannstatten (AUT) 0-1
MTK Budapest 2010 – GNK Dinamo Zagreb (CRO) 2-0 G.: Haljárszki Bence, Lakakisz Parisz

az 5. helyért:
MTK Budapest 2010 – NK Bistrica (SLO) 4-0 G.: Pernyész Tádé, Lakakisz Parisz, Molnár-Bencze Zsombor, Orji Dávid
MTK Budapest 2010 – NK Olimpija Ljubljana (SLO) 2-0 G.: Lakakisz Parisz, Orji Dávid

2008
A Wildonban megrendezett Styrian-Trophy U10-es viadalon csak a csoportgyőzteseknek volt esélye a végső győzelemre, így a szokásosnál is többet vett ki a lábakból ez a szakasz, ugyanis még a gólkülönbségre is figyelni kellett. Gratulálunk a gyerekeknek, hiszen az öt győzelemmel, két döntetlennel, huszonnégy rúgott és két kapott góllal a mezőny legsikeresebb csapata volt a Kis M - Kis Zs, Zubor - Adi, Konkoly, Varga M - Varga Z (Orosz, Zsitnai) összeállítású együttesünk!

MTK Budapest 2008 - Plimat Sighet (román) 3-1 G.: Adi Bence, Kis Zsombor, Varga Márton
MTK Budapest 2008 - FAC (osztrák) 2-0 G.: Orosz Gergő, Konkoly Patrik
MTK Budapest 2008 - SV Kapfenberg (osztrák) 7-0 G.: Varga Zoltán (2), Varga Márton, Konkoly Patrik, Adi Bence, Zubor Ádám, Zsitnai Marcell
MTK Budapest 2008 - NK Sesvete (horvát) 0-0
MTK Budapest 2008 - NZ Oberes Raabtal (osztrák) 10-0 G.: Konkoly Patrik (3), Adi Bence (2), Varga Zoltán (2), Zubor Ádám, Kis Zsombor, Zsitnai Marcell

negyeddöntő
MTK Budapest 2008 - SK Sturm Graz 2009 (osztrák) 2-1 G.: Zubor Ádám, Varga Zoltán

döntő
MTK Budapest 2008 - SK Sturm Graz (osztrák) 0-0 (büntetőkkel: 0-2)

2007
Balogh – Kárász, Porkoláb, Kiss, Ottucsák – Simon, Galaschek, Barkóczi – Zsembery (csereként: Biró, Varga, Ulviczki, Henn) összetételű csapatunk már az első meccsén is többnyire az egy évvel idősebbekből álló ellenfél térfelén tartotta a labdát, a második találkozón pedig szinte végig.

MTK Budapest 2007 – Goldball 2006 4-1 G.: Barkóczi Barnabás (2), Ottucsák György, Zsembery Áron
MTK Budapest 2007 – BKSC 2006 28-0 G.: Zsembery Áron (7), Barkóczi Barnabás (5), Galaschek Zoárd (5), Simon Benedek (3), Ottucsák György (3), Kiss Regő (2), Ulviczki Tamás (2), Henn Dávid

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!