Keresés

Bajnok a 2009-es csapat

Publikálva: 2018.05.20 Frissítve: 2018.05.19 Sándor Károly Akadémia

Kettős győzelem a döntőben.

2009

Elgondolkodtató, hogy mit is lehet sikernek nevezni. A győzelem a siker? Esetleg a jó csapatjáték? Vagy a szebbnél szebb egyéni megoldások és az ötletes játék? Ha ezek, akkor mindháromból jelesre vizsgázott az Ostoici – Barkóczi, Hunyadi – Doroszlay, Zsitnai, Gombás – Érsek (Tubucz, Märcz) összeállítású 2009-es csapat.

Siker az, ha egy csapat egész évben nála idősebbek között pallérozódik, olykor vereségekkel tarkítva is, de ebből épülve fejlődik, és hosszabb távon elér oda, hogy felvegye a versenyt a nagyobb korosztály egy-egy meghatározó csapatával.  Ez nemcsak siker, hanem bravúr is, extázis és büszkeség. Ez jellemezte ma a légkört, a játékosokat, míg büszkeség az edzőiket és a szülőket, akik hóban-fagyban és forróságban is dobbal, vagy hangos biztatással segítették a fiúkat ebben a kemény bajnokságban. Óriási gratuláció, hogy a szezont a döntőben kettős győzelemmel sikerült megkoronázni.

MTK Budapest 2009 „A"–Gödöllő 2008 „A" 11-10
Gsz.: Érsek Patrik (4), Gombás Levente (3), Doroszlay Botond (3), Zsitnai Marcell.

2010

A kiemelkedőbb egyesületi csapatoknak a számukra kevésbé ingergazdag Bozsik-tornák mellett kívánt rendszeresre tervezett kiegészítő foglalkozást kínálni az FTC az első alkalommal megrendezett Elit Minitorna elnevezésű eseményén. Körmérkőzés jelleggel játszhatott összesen 80 percet az öt mezőnykapus – Orji – Lakakisz, Schmél – Huszár (Dénes, Nagypál, Pernyész, Völgyi) összetételű 2010-es csapatunk. Az öt ellenfelünk mindössze egyike fejtett ki a szükségesnél kisebb ellenállást, a másik négy meccsünkön nagyon oda kellett tennünk magunkat, hogy megpróbáljuk érvényre juttatni a játékerőnket. A teljesítményünk hullámzó, de vállalható volt, és a Videoton ellen azt is megmutattuk, hogy esetenként az egészen fantasztikus minőség sem teljesen idegen tőlünk. Önmagához képest ma a legkiegyensúlyozottabb formát Schmél Áron, Nagypál Bende és Pernyész Tádé mutatta, a többieknél érezhetőbb hullámvölgyek szaggatták a remek periódusokat. Hasznos kis mozgáson vagyunk túl!

MTK Budapest 2010–Vasas Kubala LA 3-1 
Gsz.: Huszár Samu, Pernyész Tádé, Schmél Áron
MTK Budapest 2010–Videoton 8-2 
Gsz.: Schmél Áron (4), Lakakisz Parisz (3), Orji Dávid
MTK Budapest 2010–FTC 2-1 
Gsz.: Völgyi Miklós, Dénes Zalán
MTK Budapest 2010–Debreceni Honvéd Olasz FS 1-2 
Gsz.: Lakakisz Parisz
MTK Budapest 2010–Budapest Honvéd 4-0 
Gsz.: Orji Dávid (2), Pernyész Tádé, Schmél Áron

2010

A mérkőzést magabiztosan és igen jól kezdtük, a mi akaratunk érvényesült a pálya minden pontján, kivéve a két kapu előtt. Élvezet volt nézni a mezőnyjátékunkat, ám a helyzeteinkben sorozatosan mutatott határozatlanságunk vagy éppen kapkodásunk sok rossz döntésbe és kivitelezésbe torkollott. Ellenfelünk egy ideig csak kósza ellentámadásokból veszélyeztetett, ám ezekből a gólvonalon letáborozó kapusunk mellett el-elrugdosta a labdát, így még a szünet előtt megfordította a mérkőzést, majd az említett okok tartóssága miatt a második félidőben jelentősre növelte az előnyét. Csalódást mégis leginkább azért érzünk, mert egészen pazar játékot mutattunk be, de mindig a két kapu előterében történtek alakítják az eredményt. 
Összeállítás: Ángyás – Orji – Dénes, Pernyész – Huszár (Érsek, Nagypál)

MTK Budapest 2010–BSE Palóc Farkasok 2009 „A” 2-7 (1-2) 
Gsz.: Érsek Márk, Orji Dávid


2011

A Gödöllő otthonában játszotta le a 2011-es Ács, Cser, Csécs, Kosdi, Malomsoki, Németh, Sajgál, Simon összetételű együttesünk a RUK U8 rájátszás 2. fordulóját. A sorozat állandó problematikáját ma is a „hátunkon”, pontosabban hátul, a kapus poszton cipeltük magunkkal. Egy-egy mezőnyjátékosunk, vállalván a hálátlan, nem erre a szerepkörre edzett posztot, sok gólt ajándékozott ellenfelünknek. Viszont a támadásépítéseink egyre pontosabbá, tudatosabbá kezdenek válni. A jó képességekkel rendelkező ellenfelünkkel szemben, Korni látványos „mesternégyese” lesz emlékezetes. Az eredmény és a játék tekintetében nincs aggódásra ok.
 
MTK Budapest 2011–Gödöllő 2010 4-10 
Gsz.: Kosdi Kornél (4)

2011

Az előző napi RUK után sem kreativitásban, sem állóképességben nem laposodott el 2011-es együttesünk játéka. A nívós FTC által szervezett Mini Tornán fiaink kitettek magukért. Az azonos korosztályban mért párharcokban főleg a kapu előtti játékhelyzetek megoldásában mindegyik ellenfelünkkel szemben meg tudtuk mutatni képességbeli és erőbeli fölényünket. Az FTC ellen mindig is nagy küzdelmet eredményező mérkőzéseket vívtunk, most mi voltunk a jobbak. Volt egy megtorpanás, megingás a Debreceni Foci Suli ellen, de a 0-2-es hátrányt gyerkőceink, elsősorban Sajgál Peti és Korni góljainak, M. Milán hatalmas mezőnymunkájának köszönhetően, és persze a többiek  magatartásformájának 180 fokos változásával  megfordítottuk, melynek eredménye lett az 5-2. Érződött kívül-belül, hogy ezt az együttest nehéz lesz legyűrni. Az állandó mozgáshoz (támadó-védekező) még nem mindenkinek fűlik a foga, de a 4+1-es játékunk, a góljaink száma ezúttal is örömteli és dicséretes.
 
MTK Budapest 2011–Vasas Kubala Akadémia 6-0 
Gsz.: Kosdi Kornél (2), Malomsoki Milán, Sajgál Péter, Ács Levente, Cser Noel
MTK Budapest 2011–Videoton FC 6-0 
Gsz.: Malomsoki Milán (2), Cser Noel, Kosdi Kornél, Sajgál Péter, Simon Péter
MTK Budapest 2011–FTC 1-0 
Gsz.: Sajgál Péter
MTK Budapest 2011–Debreceni Olasz Foci Suli 5-2 
Gsz.: Sajgál Péter (3), Kosdi Kornél (2)
MTK Budapest 2011–Kispest-Honvéd 5-1 
Gsz.: Ács Levente (2), Sajgál Péter, Malomsoki Milán, Csécs Bertalan

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!