Keresés

Az utolsó forduló (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.06.04 Frissítve: 2019.06.04 Sándor Károly Akadémia

Lezárult a bajnoki idény az akadémián.

U19
Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0-3 (0-1)

MTK Budapest: Szüsz – Forrai, Molnár, Sághy, Zana – Varju, Kovács, Kapronczai – Zuigeber, Németh, Babinszky.

Kispad: Varasdi, Balogh M. (Sághy, 76.), Balogh B., Törőcsik (Varju, 46.), Tóth Z. (Kapronczai, 46.), Mogyorósi (Kovács, 46.), Nasiru (Forrai, 76.).

Sárga lap: Németh (74.)

Gólszerző: Babinszky (16.), Németh (62.), Törőcsik (90.)

Pölöskei Gábor nyilatkozata: – Nyugodtan tudtunk készülni az utolsó mérkőzésre, ami számunkra már nem bírt téttel, ennek ellenére a srácok komolyan vették a felkészülést, és ez az eredményben is megmutatkozott. Az egyetlen kérdés a végére a gólkirály személye maradt, mindhárom jelölt végig a pályán volt, és egymás között eldöntötték a végkimenetelét a versenynek. Büszkeséggel tölt el, hogy mi rúgtuk a legtöbb gólt, és mi kaptuk a legkevesebbet, illetve a góllövőlista első három helyezettjét is mi adtuk.

U17
MTK Budapest–DVSC-DLA 0-2 (0-0)

MTK Budapest: Winter – Tarjáni, Várkonyi, Lehoczky, Béres – Kata, Dóra, Kosznovszky – Holló, Suszter, Abért.

Kispad: Horváth K., Vertetics (Béres, 64.), Szalka (Holló, 59.), Sali (Lehoczky, 76.), Horváth A.

Sárga lap: Kosznovszky (43.)

Székely Zsolt értékelője: – Az első félidőért szurkolóként fizettem volna, hogy nézhessem, olyan jó meccs volt. Sajnos 7-8 komoly lehetőségből sem találtunk be, de nem azért mert elszórakoztuk ezeket, hanem, mert a Debrecen kapusa nagyszerűen védett. Végül kikaptunk 2-0-ra, ami bosszantó, hiszen ha jobb vagy, meg kell tanulnod megnyerni a meccset, másrészt viszont a játék élvezetes volt, és ha ez az ezüstérmünkbe is került, hosszú távon fontosabb a jó játék és a fejlődés.

U16
MTK Budapest–DVSC-DLA 2-2 (1-0)

MTK Budapest: Velicskó – Calo, Guth, Dancs, Helembai – Bíró, Rohrbeck, Szőke – Zilahi, Bakos, Juhász L.

Kispad: Horváth K. (Velicskó, 59.), Kovács M. (Zilahi, 59.), Bene (Szőke, 59.), Horváth A. (Bíró, 59.)

Gólszerző: Guth (40.), Kovács M. (65.)

Pinezits Máté gondolatai: – A záróforduló előtt már sikerült bebiztosítani az ezüstérmet, viszont tét mégis volt, amit a találkozó előtt megbeszéltünk a csapattal. Több olyan kettősség is feldedezhető volt a mérkőzésen, ami a szezonunkban is. Ilyenkor a bajnokság végén meg lehet vonni a mérleget, meg kell állni és picit örülni, büszkének lenni arra, amit hol sírva, hol nevetve, hol a padlón, hol a levegőben, de együtt építettünk. Sok szempontból csodálatos év volt, amit mi is köszönünk és amihez mi is gratulálunk a srácoknak! Egy szempontból viszont sajnos nagy csalódás!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!