Keresés

„Joggal lehetek büszke rájuk"

Publikálva: 2018.04.10 Frissítve: 2018.04.10 Sándor Károly Akadémia

Wildonból és Szarajevóból is negyedik helyezéssel érkeztünk haza!

U12

Mihályi Tamás csapata Wildonba utazott, ahol a legkisebbekre először öt csoportmérkőzés várt. Ezt veretlenül teljesítették, három döntetlen, és két győzelem került csapatunk neve mellé, illetve a második helyezés. Fontos kiemelni, hogy az eredmény mellett mezőnyben is megabiztosak voltunk, de a támadásainkban nem mutattuk meg igazi arcunkat. 

Az elődöntőben a másik csoport első helyezettje, a Vasas volt az ellenfél. A játék a csoportmérkőzésekhez hasonló volt, de a gólszerzés elmaradt, a meccslabdákat nem sikerült kihasználni, így jöhettek a büntetők, melyek végén mi hibáztunk. 

A bronzmérkőzésen a Sturm Graz következett. Gyors gólváltás után végül nyert a nálunk frissebb osztrák csapat, így negyedik helyen zártuk a tornát.

Csapat: Almomani Nathaniel, Bátor Domonkos, Farkas Benjámin, Forró Dominik, Guger Gyula, Hemmert Alex, Katona Erik, Lehel Roland, Mendi Ronaldo, Mudri Márk, Oláh-Sebők Zalán, Péterfi Zoltán, Bacsa Benjámin, Weisz Milán.

Stáb: Mihályi Tamás, Szemerédy Koppány.

U13

Lednitzky András együttese Szarajevóba látogatott a Valter Cup-ra, ahol három mérkőzést játszott. Először az FK Crvena zvezda ellen szenvedtünk vereséget, majd javítottunk, az NK Istra Póla ellen, négygólos győzelmet arattunk Mahler, Mamusits és Balogh találataival. A harmadik találkozót az NK Domzale ellen játszottuk, és a „Sárgák" jobbnak bizonyultak, így véget ért a torna csapatunknak. 

Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat: – Magas színvonalú tornán játszhattunk, számunkra nagyon hasznos mérkőzéseket. Nálunk fizikálisan erősebb csapatokkal találkoztunk, ami a játék befejező részeiben, támadásban és védekezésben érződött. Bár hatékonyan jutottunk el az ellenfél kapujáig, az utolsó megoldásokba rendre hiba csúszott, amit kontrákkal büntettek. Hibáinkból igyekszünk tanulni, és a gyűjtött tapasztalatokat be fogjuk építeni.

Csapat: Balogh Ákos, Barkóczi Benedek, Erdős Dávid, Gyetván Márk, Hegedűs Tamás, Hutás Benedek, Kiszely Dávid, Korányi Milán, Lauri Giuseppe, Mahler Gergő, Mamusits Patrik, Markgráf Ákos, Martényi Patrik, Mucsányi Miron, Sárosi-Menyhei Dávid, Scheidl Bernát, Varga Bence, Zsigmond Ákos.

Stáb: Lednitzky András, Pinezits Máté, Németh Tamás, Kovács Tamás.

U15

Pinezits Máté csapata szintén a szarejevói Valter Cup-ra kapott meghívást, ahol olyan együttesek színesítették a palettát, mint a Bursaspor, a Fenerbahce, vagy a Vojvodina. A 16 csapatos mezőnyben a 4. helyen zártunk.

A csoportban az NK Istra Póla ellen háromszor találtunk kapuba, az NK Krka ellen kétszer, a HNK Gorica ellen pedig egyszer, így hibátlan mérleggel zártunk a 35 perces csoportmérkőzéseken. A mély talajú pálya ellenére is magabiztos, jó játékot mutatott be csapatunk.

A negyeddöntőben az orosz Spartak Moszkva ellen a 45 perces játék után nem született döntés, a továbbjutás tétje rányomta bélyegét mindkét csapat játékára. A büntetőket mi bírtuk jobban idegekkel, 5-4-re nyertünk, jöhetett az elődöntő.

A legjobb négy között a török Bursasporral csaptunk össze. A bajnokságának első helyén álló ellenfelünk ellen nagyszerűen játszottunk, több helyzetet követően a vezetést is megszereztük. A jó erőkből álló, későbbi tornagyőztes csapat két pontrúgásból megfordította az eredményt, és végül döntőbe jutott.

A harmadik helyért szintén török ellenfél, a Fenerbahce érkezett. Mindkét csapat csalódott volt az elődöntő miatt, ismét két pontrúgás döntött, megint ellenfelünk javára.

Pinezits Máté így látta a hétvégét: – A legfontosabb, hogy négy napon keresztül rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a srácok pályán kívül és belül egyaránt, amiket később felhasználhatnak és beépíthetnek karrierjükbe, életükbe. Erős nemzetközi mezőnyben, több és más-más játékkultúrát felsorakoztató csapat ellen nemcsak megállták a helyüket, de a mérkőzések nagy részén érvényre is juttatták akaratukat. 
Megtapasztahattuk saját bőrünkön, hogy mi az, amiben nagyon jó úton járunk, és mi az, amiben többet kell fejlődnünk. Ami ennél is lényegesebb, hogy ebben a mezőnyben is több játékosunk kiemelkedett, és elnyerte a szakemberek tetszését. A szülőknek, és a Boszniában élő magyaroknak köszönjük a szurkolást, a srácoknak és a stábnak pedig gratulálok, joggal lehetek büszke rájuk!

Csapat: Horváth Kornél, Unger Vendel, Caló Erik, Kiss Dávid, Dancs Bence, Helembai Márk, Tóth Tivadar, Bíró Márk, Juhász Bálint, Szőke Gergő, Bene Domonkos, Rohrbeck Balázs, Farkas Botond, Zilahi Márton, Juhász Levente, Jakab Ferenc, Bán Máté, Vancsa Zalán.

Stáb: Pinezits Máté, Lednitzky András, Németh Tamás, Kovács Tamás.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!